Ugrás a tartalomra
Néha egy perc alatt történik, felállunk, vezérek leszünk, látjuk az utat. Látjuk az utat és elindulunk, akkor is, ha gőzünk sincs, hová vezet.
Kapcsolódó idézetek
-
Elindulunk, és járunk az úton,
Valamit várunk, s azt kergetjük folyton.
Az időnk rövid, mégis lehet esély,
Hogy teljesül egy álom.
-
Van, hogy az elején még nem látni, hová vezet az út. Egyszerûen csak el kell indulni, és végig kell menni rajta.
-
Bármi történik, menjünk csak előre. Ezt kell tennünk. Olyan ez, mint amikor versenyautóban ülünk... nem gondolunk arra, hogy meghalhatunk benne. Van előttünk cél. És csak a célt akarjuk megvalósítani.
Adam Makos
-
Nem számít, merre járunk. Nem számít, milyen gyorsan próbálunk odaérni. Nem számít, hogy sohasem tekintünk vissza. A múltunk megtalálja az utat, hogy elcsípjen minket.
-
Vannak olyan idők, amikor nem számít, mit akarsz. A dolgok már mozgásba lendültek, az istenek már nyilvánvalóvá tették szándékaikat. A legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, hogy felidézzük magunkban, kik vagyunk. Azután elfogadjuk a dolgokat. Úgy, ahogy jönnek. Sorban, egymás után. Egyenként.
-
A vezetés egyik nehézsége abban áll, ahogyan mi haladunk, úgy haladnak az általunk vezetett emberek is. Az önmagunkban rejlő lehetőségek teljes kiaknázásával megteremtjük a légkört, amelyben mások is kiteljesíthetik saját lehetőségeiket.
John C. Maxwell
-
Ha kitûzzük a célt, hogy hova akarunk eljutni egy kiránduláson, akkor minden lépésünkkel, amit megteszünk, egyre közelebb jutunk a célunkhoz. Még ha néha letérünk is az útról, ha újra a célra nézünk, akkor korrigálhatunk, és ha kicsit lassabban is, de eljuthatunk a célunkhoz.
-
Van, hogy egy apróság megváltoztatja az életünket. Hirtelen, amikor a legkevésbé számítunk rá, történik valami, és új irányba indít. Olyan útra, ami csupa meglepetés. Hová érkezünk? Ez az út maga az élet. Így keressük a fényt. De hogy megtaláljuk a fényt, előbb át kell jutnunk a sötétségen.
-
Előfordul, hogy rossz úton indulunk el, de a jó célba érkezünk.
-
Tartunk valahonnan valahova, közben magunk döntünk, hol vagyunk, mit csinálunk.
Braun Róbert