Ugrás a tartalomra
Néha végül nyereségnek bizonyul az, amit veszteségnek tekintünk, néha a nyereségről derül ki, hogy veszteség.
Kapcsolódó idézetek
-
A veszteség is lehet néha nyereség.
Jane Austen
-
- Néha akkor is játszunk, ha tudjuk, hogy veszíteni fogunk.
- És néha feladjuk, pedig tudjuk, hogy nyerhetnénk is.
-
Olykor, amit rossznak vélünk, jól végződik, amire meg mindig is vágytunk, néha a kárunkra lesz.
James Norbury
-
A változás ugyanúgy veszteség, mint nyereség, mert az ember valamit maga mögött hagy, még akkor is, ha egy új vagy más jövő felé nyújtja a karját.
Nora Roberts
-
A dolgok néha egyre jobban alakulnak, néha egyre rosszabbul, de végső soron minden a javunkra válik.
Louis Zamperini
-
Ha a célunk felé törünk, akkor menet közben óhatatlanul szenvedünk bizonyos veszteségeket. Ha komoly a tét, akkor a veszteség is nagy lehet.
-
Mindennel, amit elvesztünk, valamit nyerünk, és mindennel, amit megszerzünk, valamit elveszítünk.
Ralph Waldo Emerson
-
Olykor a vereség is győzelem.
-
Előbb-utóbb elkerülhetetlenül hibázunk, és a bukás időnként nagy és látványos.
Dan Ariely
-
Néha az emberekről, akikről azt hisszük, hogy jók, a végén kiderül, hogy nem is olyan nagyon jók.
Jonathan Safran Foer