Ugrás a tartalomra
Nehéz egy szülőnek elfogadnia, hogy nem védheti meg a gyerekét mindentől.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden anya és apa legnagyobb félelme, hogy nem tudja megvédeni a gyerekeit.
Fredrik Backman
-
Egy gyerek oly sokféleképpen szenvedhet sérülést, hogy egyetlen ember nem is látszik elégnek, hogy megvédje.
Jodi Lynn Picoult
-
A szülők gyermekeik minden kincsét megvédelmezhetik, csak a becsületüket nem. Azt maguknak kell megóvniuk.
Cilibi Moise
-
Egész életünkben próbáljuk megvédeni azokat, akiket szeretünk. De ez nem elég. Nem vagyunk rá képesek.
Fredrik Backman
-
Túl sok szülő nehezíti meg a gyermeke életét azzal, hogy túlságosan is igyekszik megkönnyíteni.
-
Minden szülő életében eljön a pillanat, amikor rá kell jönnie, hogy már nem ismeri a gyerekét.
Rosamund Lupton
-
A szülő nem láthat bele gyermeke világába, életébe, csak fantáziájára hagyatkozhat, és az szinte mindig sokkal ijesztőbb, sokkal kedvezőtlenebb, mint a valóság.
-
Egy szülőnek az a dolga, hogy támogassa a gyerekét.
-
Egy anyának az a kötelessége, hogy megóvja a gyermekét. De néha hagynunk kell, hogy megmentsék magukat.
-
Az apáknak, és persze mindkét szülőnek fogalma sincs arról, mekkora a felelőssége. Boldoggá, kiegyensúlyozottá, de könnyen pokollá is tehetik a gyerekük életét.