Ugrás a tartalomra
A szülő nem láthat bele gyermeke világába, életébe, csak fantáziájára hagyatkozhat, és az szinte mindig sokkal ijesztőbb, sokkal kedvezőtlenebb, mint a valóság.
Kapcsolódó idézetek
-
Az a szülő, aki elhiteti önmagával, hogy a világ nem változott, valójában vakká és süketté teszi magát a gyereke felé, aki érzékelve ezt az ellenállást, egyre kevesebbet fog kommunikálni otthon, jóllehet egyre kevésbé érzi magát komfortosan a saját életében.
Tari Annamária
-
Az apáknak, és persze mindkét szülőnek fogalma sincs arról, mekkora a felelőssége. Boldoggá, kiegyensúlyozottá, de könnyen pokollá is tehetik a gyerekük életét.
-
Az ember teljesen megbolondul, ha szülővé válik. Alternatív valóságban éli az életét, ahol a veszélyek sokkal nagyobbak (igaz, az örömök is hisztérikusak), ahol az idő relativizálódik, ahol minden köhögés halálos kór jele, ahol egy-egy frissen tanult mondóka azt bizonyítja, hogy a gyerek, mondjuk ki, egy igazi zseni. Szülőként minden olyan "nagyon-nagyon". Nem ismerünk mértékletességet. Minden exkluzívnak tûnik, pedig a valóságban a gyereknevelés a világ leginkább egyetemes élménye.
D. Tóth Kriszta
-
Fantáziálhatsz, amennyit csak akarsz. A valóság azonban mindig más, mint a fantázia.
-
Rengeteg módja van annak, hogy egy szülő alkalmatlanná tegye a gyerekét az életre. Az egyik legpokolibb az, ha nem nézünk szembe az adottságainkkal és a tényekkel. Illúzióba ringatni egy gyereket csak azért, mert mi magunk nem vagyunk képesek elviselni a bizonyosság terhét, jelentős bûn.
Sándor Erzsi
-
Nehéz egy szülőnek elfogadnia, hogy nem védheti meg a gyerekét mindentől.
Fredrik Backman
-
Egy gyermek számára a világ óvó, gondoskodó szülők nélkül maga lehet a pokol.
-
Az olyan szülők, akik nem vállalják a fegyelmezés felelősségét, azt hiszik, egyszerûen kibújhatnak a helyes gyerekneveléssel együtt járó szükséges konfliktus alól. Kerülik a főgonosz szerepét (rövid távon), ám egyáltalán nem sikerül megmenteniük vagy megvédeniük a gyereküket a félelemtől és a fájdalomtól. Épp ellenkezőleg: a rideg és kritikus tágabb szociális világ sokkal nagyobb konfliktust és büntetést szab ki egy figyelmes szülőnél. Fegyelmezhetjük magunk a gyerekünket, vagy átháríthatjuk a felelősséget a szigorú, kegyetlen, ítélkező világra - és ez utóbbi döntést sose tévesszük össze a szeretettel!
Jordan B. Peterson
-
Az elképzelt veszélyhelyzetek mindig rosszabbak, mint a valóságosak.
-
A legrosszabb, amit az ember a gyerekével tehet, az, ha túl engedékenyen neveli, mert a világ kemény.
Joanne Ramos