Ugrás a tartalomra
Nekem jó szívem van, sok szeretet lakik a lelkemben, de ha tudnák, hogy milyen belső erőfeszítésekbe és megrázkódtatásokba került, hogy ne essem bele sok-sok olyan bûnbe, amelybe önkéntelenül is mindenki beleesik, ha emberek között él!
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberi szívben ott van a jó és a gonosz is. Sajnos nem létezhet az egyik a másik nélkül. Vannak jó emberek, és vannak rosszak.
-
Itt jóság lakozik, és persze hibák is, talán még jó adag bûn. De a jóval kell foglalkozni, akárhány folt is van az ember lelkén.
Clive Barker
-
Bárcsak ilyen egyszerû lenne! Bárcsak lennének a rossz emberek, akik valahol ármánykodva ûzik gonoszságaikat, nekünk pedig csak annyi lenne a dolgunk, hogy elkülönítsük őket a többiektől, és elpusztítsuk őket. De a Jó és a Rossz közötti választóvonal ott húzódik minden ember szívében. És ki lenne hajlandó elpusztítani a saját szíve egy darabját?
Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin
-
Ha arra gondolok, mi mindent tett azért, mert szeretett - hogy még szeretetből is milyen megpróbáltatásoknak tudják kitenni egymást az emberek. Az a világ minden bajával fölér. Még csak gyûlölet sem kell ahhoz, hogy az embernek pokol legyen az élete.
-
A lelkem mélyén jó akarok lenni, jó dolgokat akarok látni, jól akarok élni, de bármerre nézek, csak rossz dolgok vannak. Mintha a gonoszság egyre csak bugyogna föl a földből, és az ember nem tehetne mást, mint hogy kikerüli, nehogy a lábára fröccsenjen.
Charles Martin
-
Ebben a nagy bizonytalanságban bizonyos vagyok abban, hogy gyarlóságunk felszíni rétege alatt az emberek jók akarnak lenni, és azt akarják, hogy szeressék őket. Valójában legtöbb bûnük nem egyéb, mint kísérlet arra, hogy rövidebb úton jussanak szeretethez. Amikor az ember a halál küszöbére ér - akármilyen képességekkel, lángelmével, befolyással rendelkezett is -, ha halálos ágyán nem veszi körül szeretet, akkor élete merő kudarc volt, és halála hideg borzalom. Én úgy gondolom, ha nekem vagy neked választanunk kellene a gondolat vagy cselekvés két útja között, a halálunkra kellene gondolnunk, és igyekeznünk kellene úgy élni, hogy halálunknak ne örüljön a világ.
John Steinbeck
-
Mindenkinek van szíve. Mindenkinek. Összetörve, darabokban, gyógyulófélben, épen, de van. Néha mocskos leplekkel fedve, tökéletes szerepek alá gyûrve kínlódnak, rettegnek, félnek, és őrülten vágyják a szeretetet, de ott vannak. Néha talán láthatod is. Olyankor eltûnik egy lepel, és nincs több álca. Akkor kiszakad belőlük minden fájdalom. Érzed. Te is érzed, nem csak ő. De akkor legalább kienged belőle egy picit, mielőtt újra visszazárná magába az összes fájdalmat.
Oravecz Nóra
-
Néha rossz emberre vesztegetjük a szeretetünket és a bizalmunkat, de ez még nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem szabadna megtennünk. A szívet védeni kell, de nem kényszeríthetjük bezárkózásra.
-
Én abban hiszek, hogy a legvégén minden, a képességünktől telhetőt megtettünk, hogy másokat egy kissé boldogabbá, és magunkat is boldogabbá tegyük, és ez a legjobb, amit tehetünk. Másokat kevésbé boldoggá tenni bûncselekmény. Önmagunkat boldogtalanná tenni az, ahol a bûncselekmény kezdetét veszi. Meg kell próbálnunk hozzájárulnunk a világ örömeihez. Ez az igazság, nem számít mi a problémánk, az egészségi állapotunk, a körülményeink, próbálkoznunk kell. Nem mindig voltam ezzel tisztában, és most boldog vagyok, hogy oly sokat megéltem, hogy erre magamtól ráeszméltem.
Roger Ebert
-
Ha nem lennék fiatal és meglehetősen csinos, és nem tudnám jól érezni magam, ha - hogy is mondjam? - rácsok mögött lennék, és az embereket figyelném, hogyan élvezik az életet, sötét, gonosz érzés uralkodna el bennem, és fájdalmat okozni és kínozni akarnék... talán még pusztítani is.
Agatha Christie