Nekem nagyon hiányzanak majd a föld, a fák, a csillagok, S hiányzik, hogy én nem hiányzom a világnak, ha meghalok.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha én elmegyek innen, velem jön a világ. Ez a világ, amit én látok, a magam szemével, a magam hangulatain keresztülszûrődve. És se esték, se hajnalok, se felhők, se szelek, se csillagok többet olyanok nem lesznek, mint most. Mert nem látom őket többé olyanoknak. Akik utánam jönnek, már nem az én világomat látják, csupán a magukét, s az én számomra az már úgyis idegen. Wass Albert
2. Ahogy az ablakon át kinézek, látom, amint az emberek vígan jönnek-mennek az utcákon. Nevetnek, nyaralnak, élik az életet. (...) Így lesz akkor is, ha majd én halok meg egyszer. Az ég nem szakad le, a Föld forog tovább. Születünk és elmúlunk észrevétlenül.
3. Tudnom kell, kik azok a férfiak, asszonyok és gyerekek, akiknek hiányozni fogok. Mert szükségük van rám, jobban mint bármi másra a földön.
4. Én meghalok, ha már nem szeretlek. Ne félj, nem úgy igazából, csak egy kicsit. Csak egy kicsit, de nagyon. Akkor már semminek nem lesz értelme. Akkor már csak a napot fogom látni, a fényét nem. Csak a fákat, a levelüket nem. Gyurkó László
5. Néha azt gondolom, hogy az élet nem ér semmit. Meghalok, és az emberiségnek nem fogok hiányozni. Az emberiség is meghal, és az univerzumnak nem fog hiányozni. Az univerzum is meghal, és az örökkévalóságnak nem fog hiányozni. Jelentéktelenek vagyunk, apró porszemek az idő végtelenségében. Máskor meg azt gondolom, hogy mindannyian egy küldetéssel jövünk a világra, mindannyian betöltünk egy szerepet, mindannyian részei vagyunk egy nagy rendszernek. Talán csak icipici ez a küldetés, de ha jól meggondoljuk, lehet, hogy egy ilyen icipici dolog is kulcsfontosságú morzsája a nagy kozmikus tortának. Aprócska pillangók vagyunk, amelyek gyenge szárnycsapásai talán mégis távoli viharokat képesek támasztani az univerzumban. Jose Rodrigues dos Santos
6. Egyszer mindnyájan meghalunk. Nem távozhatom el a világból úgy, hogy nem hagyok benne nyomot.
7. Nincs békém, s nem szitok háborúságot, félek s remélek, fázom és megégtem, az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben, semmi se kell s ölelném a világot. Francesco Petrarca
8. Ha meghalok, (...) talán lesznek barátok, akik meggyászolnak, akik hordozzák az emlékem. Ez a lélek halhatatlansága, a végtelen örökség, a gyász táplálója. Robert Anthony Salvatore
9. A Nap kihûl, a Föld kiszárad, az ég üres lesz nélküled, és én senki vagyok, ha te nem vagy velem. Annyira szeretlek! Sütő András
10. Én meghalok, de a költészet megmarad! Rád hagynám birtokom vagy néhány fehér vitorlás hajóm, de nem maradt másom, semmi egyebem, csak a költészet, így ezt hagyom rád. Rád hagyom az évszakokat, a virágot bontó tavaszt és a napfényes nyarat. Rád hagyom a napot, a szelet meg a kék égboltot. Rád hagyom a tengert, mely gyönyörûbb, mint a föld, és legyenek tiéd a patakok és a folyók is. Rád hagyom az ünnepélyesen szálló felhőket, hogy jusson eszedbe barátságunk, mikor esőtől duzzadva feletted tornyosulnak. Rád hagyom a hegyeket és a fákat, meg a föld, a víz, a levegő minden fürge lakóját. A szerelmet és a fájdalmat, minden örömöt és bánatot, az égbolt valahány csillagát. Legyen tiéd a muzsika, a lantok, a víziorgonák és a sípok hangja. Rád hagyom az emberek hangját, mely a legszebb zene. Cserna-Szabó András