Ugrás a tartalomra
Nem a mi dolgunk igazságot tenni
A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazság dolga hogy igazság legyen
s nem az hogy igaz.
Röhrig Géza
-
Nemcsak szóval, hanem egész életünkkel kell tanúságot tennünk az igazságról. A feladat tehát az, hogy egész magatartásunk megfeleljen az igazságnak.
-
Az igazságnak néha nincs más rendeltetése, csak hogy bántson. Néha azért hazudunk, hogy ne sértsünk meg valakit.
-
Pusztán az a dolgunk, hogy létrehozzunk valamit, ami okosabb nálunk; az ezen túl eső problémákat már nem nekünk kell megoldanunk.
Eliezer Yudkowsky
-
Nem nekünk kell megváltoztatni a világot. A világ szédületes sebességgel változik, és egyetlen dolgunk van: azt eldönteni, hogy ebben a változásban melyik oldalra állunk.
-
Nem az igazságra van szükségünk, azt ismerjük magunk is, és nem tudunk mit kezdeni vele - vigasz kellene nekünk és segítség.
Moldova György
-
Mindenkinek csak egyetlen igazi megbízatása van: hogy önmagára találjon. Végezheti, mint költő, mint őrült, mint próféta, vagy mint bûnöző. Ez nem a mi dolgunk, sőt végső soron jelentősége sincs. Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig.
Hermann Hesse
-
Nem maga az igazság a fontos, hanem az, hogy mit akarunk vele elérni.
Gaál Viktor
-
Mások boldogságáért nem mi vagyunk a felelősek. Az életben a mi feladatunk az, hogy hûek legyünk önmagunkhoz, minél több tapasztalatra tegyünk szert, és úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának.
Andrew Matthews
-
Csak két dolgunk van az életben (...): együtt élni a hibáinkkal és igyekezni tanulni belőlük, jobb emberré válni általuk.