Ugrás a tartalomra
Nem az az igazi hatalom, ha a gyengéket uraljuk, hanem ha elérjük, hogy az erős a mi érdekünkben cselekedjen.
Kapcsolódó idézetek
-
A hatalom nem egy állapot, hanem egy tulajdonság.
Márai Sándor
-
Az igazi hatalom nem az, ha felvágsz azzal, amit csináltál, hanem az, ha az embereket ámulatba ejted.
Nora Roberts
-
Nem a saját hatalma tesz valakit nagyszerû vezetővé, hanem az a képessége, hogy másokat naggyá tud tenni.
John C. Maxwell
-
A hatalom azt jelenti, hogy ráveszünk másokat, cselekedjenek úgy, ahogy mi szeretnénk.
Fredrik Backman
-
Nem a hatalomra kell hajtani. Arra kell hajtani, hogy azok az értékek, amikben hiszünk, érvényesek legyenek egy társadalmi térben.
Beck Zoltán
-
Nem az a fontos, hogy velünk mit tesznek, hanem az, hogy mi mit teszünk.
Marcus Aurelius
-
Nem maga az igazság a fontos, hanem az, hogy mit akarunk vele elérni.
Gaál Viktor
-
Néha az az igazi erő, ha ugyan van hatalmunk, de úgy döntünk, hogy nem használjuk.
-
Jobb, ha a tömegé az uralom, mint ha a legkiválóbbaké, de keveseké.
Arisztotelész
-
Nem arról van szó, hogy mit vagyunk hajlandóak és mit vagyunk képesek tenni egymás ellen, hanem hogy mire jutunk végre együtt.
Wass Albert