Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem becsülhetjük le annyira a gonoszt, hogy nemlétezőnek tekintsük. A gonosz ugyanis létezik. És erős. Néha erősebb, mint a jó. Ez az igazság. Fel kell ismerni és harcolni kell ellene. Különben (...) elnyel minket a sötétség.

Agatha Christie
🎭 Opera 🔄 Élet fordulópontjai
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A gonosznak egyvalamire van szüksége, hogy uralkodhasson: arra, hogy az igaz emberek ne tegyenek semmit. Az ember nem hagyhatja annyiban. Harcolnunk kell azért, amiben hiszünk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy passzívak legyünk, és nem szabad arra várnunk, hogy mások cselekedjenek helyettünk. Ha úgy érzed, hogy oda kell állnod valami mellé, nem habozhatsz, még akkor sem, ha ehhez bizonyos keménységre van szükség.
  2. Nem küzdhetünk a gonosz ellen. Ez a legelviselhetetlenebb a világban, amit felépítettünk. A gonoszságot nem lehet kiirtani, nem lehet bezárni, minél több erőszakot vetünk be ellene, annál erősebb lesz, mikor kiszivárog az ajtók alatt és a kulcslyukakon. Sosem tûnhet el, mert bennünk nő, néha még a legjobbakban is, néha még a tizennégy évesekben is. Nincs fegyverünk ellene. Csak a szeretetet kaptuk, hogy kibírhassuk. Fredrik Backman
  3. Van, ami kihívás, és van, ami nem az. Tudnod kell különbséget tenni. De bizony jönni fognak olyanok, akik minden erejükkel ártani akarnak, csak épp nem tudnak. (...) Higgy magadban, abban, amit csinálsz, és tudd, hogy mi tartozik hozzá és mi nem. A gonoszság felőröl, de van, akit még így is éltet. A gonoszság is energia, vissza is megy ahhoz, aki adja. Oravecz Nóra
  4. Nem, a gonoszság nemcsak az ember képzeletében él, a gonoszság létezik! Te, úgy látszik, ennek nem vagy tudatában. Én igen. Én érzem. Mindig is éreztem... Agatha Christie
  5. Jót akarunk, jót akarunk egymásnak és meg is próbáljuk, hogy így legyen, de bennünk van a sötétség, és állandóan harcolnunk kell ellene. Dean Ray Koontz
  6. Egészen addig, amíg akár egyvalaki is van, aki hisz a jóban, és meg is küzd érte, addig nem arat diadalt a sötétség. De a sötétség mégis próbálkozni fog, és nekünk nap minden nap éberen kell őrködnünk.
  7. Nincsenek ők és mi, nincs olyan, hogy mi jók vagyunk, ők meg rosszak. Mindannyiunkban bennünk van a gonosz. És bennünk van a jó is. Feldmár András
  8. A gonosz legyőzésének mindig ára van. Sajnos, soha nincs ingyen. De ha a gonoszt nem győzzük le, azért még nagyobb árat kell fizetni. Jamie Shea
  9. Mindenkiben ott van a gonoszság, de ugyanúgy ott van a jóság is. És emiatt a jó miatt érdemes élni.
  10. Abban, hogy valamit elfogadunk-e vagy sem, nem az játszik főszerepet, hogy az illető dologban van-e gonoszság, hanem az, hogy több-e benne a gonosz a jónál. Nagyon kevés az olyan dolog, ami egészen gonosz vagy egészen jó. Abraham Lincoln
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat