Ugrás a tartalomra
Nem hiszek az istenek létezésében. Az ember önnön sorsának ura, nem az istenek - őket az ember teremtette, hogy olyan válaszokkal szolgáljanak, amiket félünk megadni.
Kapcsolódó idézetek
-
Egyáltalán nem hiszek Istenben. Abban hiszek, hogy ahhoz, hogy a világ jobbá váljon, először az embernek kell megváltoznia. Hiszek a tiszteletben, a szeretetben - de semmilyen felsőbb hatalomban nem hiszek.
-
Nem hiszek olyan istenben, akinek létezéséről és cselekedeteiről öntudata volna. Az ilyen isten létében való hit elválaszthatatlan egy nagy csomó esztelenségtől és ellentmondástól és a szegényekkel és ínségesekkel szemben való oly nagy kegyetlenség és igazságtalanság van benne, hogy egyetlen értelmes és logikusan gondolkodni tudó ember sem teheti magáévá ezt a hitet.
-
Nem hiszek Istenben, mert úgy gondolom, az emberi képzelet túlságosan is gyenge ahhoz, hogy egyáltalán elképzelése legyen arról, létezik-e Isten. A vallások jóval többet ártottak, mint amennyi jót köszönhetünk nekik.
Wes Craven
-
Nem hiszek Istenben. Az élet sokkal kegyetlenebb annál, semhogy el tudjam fogadni: valaki szándékosan formálta ilyenre.
Linda Green
-
Nem hiszek Istenben. Nem hiszek a halál utáni élet létezésében. Úgy vélem, a lélek az értelem maga. Tudományos módon nem lehet bizonyítani Isten létezését, ugyanakkor azt sem, hogy ne létezne. Isten képzete önmagában számomra nem bír meggyőző erővel. Inkább az anyagban hiszek.
Margherita Hack
-
Nem hiszek istenben. Keserûbb és szerencsétlenebb volt az én életem, semhogy higgyek benne, mert úgy tapasztaltam, vagy csak azok találják ki, akikben sok a gyengeség, és magukat vigasztalják vele, vagy sok az erő, és másokat félemlítenek a nevével.
-
Én nem bízom az istenekben. Soha nem is bíztam. Ha léteznek is, nagyon keveset törődnek velünk, közönséges halandókkal. Magamban hiszek, és tudod, miért? Mert még soha nem veszítettem!
-
Nem bízhatunk az istenekben és nem is bízhattunk bennük soha. Amit számunkra helyes tenni, nem feltétlenül azonos azzal, aminek a megtételére az istenek, bármelyik isten rá akar venni minket.
Ken MacLeod
-
Ilyen az ember, nem az ő hibája, a Jóisten teremti ilyenre vagy olyanra az embereket, az ember nem sokat tehet erről.
Cserna-Szabó András
-
- Maga hisz Jézusban?
- Ez buta kérdés. (...) Ez nem rajtam áll. Hinni, vagy nem hinni. Nem mi választjuk Istent. Isten választ minket.