Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem bízhatunk az istenekben és nem is bízhattunk bennük soha. Amit számunkra helyes tenni, nem feltétlenül azonos azzal, aminek a megtételére az istenek, bármelyik isten rá akar venni minket.

Ken MacLeod
🌅 Nyugdíjba vonulás 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem hiszek olyan istenben, akinek létezéséről és cselekedeteiről öntudata volna. Az ilyen isten létében való hit elválaszthatatlan egy nagy csomó esztelenségtől és ellentmondástól és a szegényekkel és ínségesekkel szemben való oly nagy kegyetlenség és igazságtalanság van benne, hogy egyetlen értelmes és logikusan gondolkodni tudó ember sem teheti magáévá ezt a hitet.
  2. Az istenek sokszor mást tartogatnak számunkra, mint reméltük. Sosem jön el, amire várunk. Amit nem vártunk, bekövetkezik. Euripidész
  3. Nem hiszek az istenek létezésében. Az ember önnön sorsának ura, nem az istenek - őket az ember teremtette, hogy olyan válaszokkal szolgáljanak, amiket félünk megadni.
  4. Soha nem tudhatjuk, mit szán nekünk a sors. Nem ítélhetünk el másokat felelőtlenül. Papp Csilla
  5. Az ember nem hozhat ítéletet sem önmaga, sem mások fölött. Mert nincsen abban a helyzetben, hogy az igazságot áttekinthetné. Az igazságot rá kell bízni Istenre. Aki tudja, mi az igazság, s aki nem büntetni, de gyógyítani akar. Müller Péter
  6. Sohase helyeslek és sohase helytelenítek semmit. Az élettel szemben képtelenség így állást foglalni. Nem azért vagyunk a földön, hogy kitomboljuk erkölcsi előítéleteinket. Oscar Wilde
  7. Úgy alakul az élet, ahogy mi alakítjuk. De olyan dolgok is vannak, amelyekre az istenek köteleznek bennünket. Nem számít, hogy milyen okból teszik, és az is hasztalan, ha minden lehetőt megpróbálunk, hogy messziről elkerüljük ezeket a dolgokat. Paulo Coelho
  8. Fogalmam sincs, miben kellene hinnem. Isten túl elvont fogalom számomra, a krisztusi tanítások pedig nem mûködnek az életben. (...) Ha meg kellene fogalmaznom önmagam számára a hitet, csak annyit tudok, hogy nem akarok feleslegesen bántani másokat. Hogy nem akarok ítélkezni mások felett. Hogy el kell fogadnunk minden embert, minden bûnt. Hogy el lehet fogadni minden embert, minden bûnt. Istók Anna
  9. Soha ne kételkedj Istenben! Ha mindenképp kételkedni akarsz, kételkedj a kételyeidben, mert azok megbízhatatlanok! Istenben és az ő szavában azonban soha ne kételkedj!
  10. Nem mindig vagyunk képesek úgy cselekedni, ahogy akarjuk, de sosem csinálhatjuk jól azokat a dolgokat, amiket még el sem kezdtünk. Naruto
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat