Ugrás a tartalomra
Nem keresem a felejtést. Ragaszkodom az emlékeimhez, amíg ragaszkodhatom. A nekem oly kedves, drága képeket, a múlt képeit, amelyek, ha olykor összefacsarják a szívemet, fölidézik az eltûnt napok édességét is, s meg-megjelenésükkel egy kissé vigasztalnak - nem akarom elûzni. Nem akarom elûzni kedvesem árnyékát; árnyéka is kedves nekem. Nem félek, nem kínos nekem Rágondolni. Megőrzöm, ami Õbelőle még él, amíg megőrizhetem. Hisz azok a képek is, amelyek a legerősebben dobogtatták meg szívünket, oly hamar elillannak a tehetetlen emlékezet elől! Hisz amúgy is oly korán következik el az az óra, amikor az idő már mindentől meglopott bennünket, amikor boldogságunk egész paradicsomából csak valami iszonyúan kevés, homályos, zavaros álomfoszlány marad meg agyunknak a legmélyén! (...) Amikor a múltat is csak úgy sejtjük, akár a jövőt!
Kapcsolódó idézetek
-
Nem akarom elveszíteni az arcod,
nem akarok egy nap úgy felébredni,
hogy nem emlékszem a régi szép időkre.
Nem akarok elfordulni tőled,
mert nem félek attól, amit a szerelem adott,
majd elvett tőlem.
Taylor Swift
-
Azt akarom, hogy érintetlenül maradjon meg bennem azoknak a helyeknek az emléke, amelyeket az idő megédesített és megtisztított minden fájdalomtól. És nem is lesz baj, ha egy napon az emlékezet elveszti azokat a képeket is, és hagyja, hogy feloldódjanak a feledésben. (...) Ha soha semmit sem felejthetnénk el, az elviselhetetlen volna.
-
Legszívesebben a felejthetetlen pillanatokat fényképezzük le - nyilvánvalóan annak a tudatában, hogy még a felejthetetlent is elfelejthetjük. Reménykedünk benne, hogy a fényképek majd támogatni fogják az emlékezetünket, de előbb vagy utóbb azon kapjuk magunkat, hogy épp a fényképek, mégpedig főként a portrék, kezdik elhalványítani az emlékeinket. Elhunyt szeretteinkről őrzött emlékképeink esetében a fénykép az emlék elé kúszik.
Douwe Draaisma
-
Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hûvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.
Stephenie Meyer
-
A múltat nem lehet csak úgy elfelejteni; nem tuszkolhatjuk be a sarokba, hogy aztán úgy tegyünk, mintha ott se lenne. Mert mindig velünk marad, árnyékként követ, bárhová megyünk, és emlékeztet arra, hogy mit tettünk.
-
Van valami mentségem az életemre? Csak az, hogy ez történt. Hogy beérem-e a folytatódással? El vagyok ragadtatva ettől a lehetőségtől. A magam módján, elég udvariasan elláttam a dolgomat, nem nyafogok, nem gyûlölök, nem hivalkodom. Szép lassan kihúzódtam a forgalomból, az emlékeimmel bajlódom, de vajon valóban megesett-e velem az, amit elfelejtettem? És ha a sötétből néhány képet előhívok? Fejben sok képet gyûjtöttem, aztán úgy hagytam nyersen, egyszer talán előveszem őket. Vagy soha.
Konrád György
-
Elvesztem az emlékekben. Még ha úgy is kell töltenem a napjaimat, mintha nem vágyakoznék utána, attól még hû maradhatok hozzá és a közös emlékeinkhez. Nem számít, milyen sok időt töltünk külön, ha erős maradok. Nem szabad azon tépelődni, hogy mi nem történhetett meg közöttünk, inkább arra kell emlékezni, ami már megtörtént.
Claudia Gray
-
Próbálok nem az emlékekre gondolni, és inkább magam elé nézni. A jelen tele van problémákkal, és ha szembeszállok velük, el tudom engedni a múltat. Kapaszkodom a reménybe, hogy bár ezek az értékes emlékek a múlté maradnak, egyszer majd szerzek újakat.
-
Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet.
Edmonde Charles-Roux
-
Nem lehet csak úgy egyszerûen kiseprûzni az emlékeket. Ott maradnak bennünk, a sötétben megbújva, a pillanatra várva, amikor lanyhul az éberségünk, s akkor sokszoros erővel törnek fel újra.
Guillaume Musso