Ugrás a tartalomra
Nem látom, hogy (...) a kontrollt a gépeink felett mitől veszíthetnénk el - még akkor is, ha valóban sikerül emberi értelemben intelligens gépeket létrehoznunk. Csak rajtunk múlik, hogy mindig legyen rajtuk egy kikapcs gomb, és mindig fogunk tudni gondoskodni arról, hogy ez ellen a gomb ellen ne tudjanak védekezni. Mi építjük őket akkor is, ha bizonyos feladatokban már ma is sokkal értelmesebbek nálunk. Ezzel együtt a veszély mégis valós. A televízión is van kikapcs gomb, mégis sokan nem képesek azt megnyomni akkor sem, ha halálosan unják az összes mûsort. Nem a mesterséges intelligencia fejlődésétől kell hát félnünk, hanem saját magunktól.
Kapcsolódó idézetek
-
A mesterséges intelligencia bármiféle fejlődésénél sokkal félelmetesebb az, hogy időről időre olyan természetes intelligenciákat ültetünk a saját fejünkre, amelyek lopnak, csalnak, átvernek. Méghozzá ezt demokratikus választások útján tesszük, saját jószántunkból. Talán ezért érdemes mégiscsak foglalkoznunk azzal, hogy mi történhet, ha a mesterséges intelligenciákról kiderül, hogy valójában ártanak nekünk, rossz szándékúak, ellenünk dolgoznak. (...) Valójában klasszikus politikai filozófiai fogalmakról, a fékekről és ellensúlyokról beszélek; csak így talán jobban érthető, miért kell a hatalmat, a legjobb indulatú, legintelligensebb hatalmat is keményen korlátozni, még akkor is, ha nem mesterséges, hanem természetes intelligenciák gyakorolják.
Mérő László
-
A televízió, az internet, sőt a legtöbb technikai vívmány azért jött létre, hogy a mi életünk jobb legyen. Addig a pillanatig, amíg mi használjuk ezt a technikai vívmányt, semmi baj nincsen. Csakhogy lusták, bunkók, egyre primitívebbek és egyre inkább manipulálhatók vagyunk. Nagyon félünk attól, hogy felelősséget vállaljunk bármiért. A technikai vívmányok túlnőnek rajtunk, ők kezdenek használni minket. Az, hogy az internet rányomja a bélyegét az életünkre, az nem csak az internet hibája. Az a te és az én felelősségem is. Mi döntjük el, hogyan használjuk.
Alföldi Róbert
-
Az, hogy rászokunk a mesterséges intelligencia túlzott használatára, szinte elkerülhetetlen. A veszély akkor kezdődik, amikor elkezdjük túl komolyan venni őket, és hagyjuk, hogy helyettünk döntsenek olyan dolgokban, amikben nem kellene átadnunk nekik az irányítást.
Daniel Dennett
-
Ha a technológiára gondolunk, és hogy elemi veszélyt jelent: ez elég nagy kijelentés, és akkor könnyû azt gondolni, "Oké, itt a telefon a kezemben, görgetek, kattintok, használom. Hol az elemi veszély? Jó, van a szuperszámítógép a képernyő másik oldalán, az agyamra állítva rávett, hogy megnézzek még egy videót. Miért veszélyes ez az életre?" Nem arról van szó, hogy a technológia jelenti a veszélyt, hanem a technológia képességéről, hogy a legrosszabbat hozza ki belőlünk, és ez a rossz jelenti a fenyegetést. Ha a technológia tömeges káoszhoz, felháborodáshoz, modortalansághoz, bizalmatlansághoz, magányhoz, elszigetelődéshez, nagyobb polarizációhoz, több meghekkelt választáshoz, több populizmushoz vezet, eltereli a figyelmet, hogy nem törődünk a valós problémákkal, az a társadalom hibája.
Tristan Harris
-
A mesterséges intelligenciát használó társadalom egyre inkább függ a találmányától, miközben a gépeket továbbra is egy szûk elit irányítja, és a gépek döntéseit a társadalom csupán azért fogadja el, mert azok elvileg magasabb életszínvonalat tesznek lehetővé. Az emberiség olyan állapot felé sodródik, amelyben könnyen azon kaphatja magát, hogy már nem is képes kikapcsolni ezeket a gépeket, ez ugyanis gyakorlatilag az öngyilkossággal érne fel. A fizikai szükségletek kielégíthetők, a gyerekek "pszichológiailag higiénikus" körülmények között nevelkedhetnek, és mindenkinek megvan a maga dolga, ámde azon az áron, hogy maguk az emberek nem lesznek egyebek, mint a gépek háziállatai.
-
Sokunk naiv álma az, hogy a technológia mindig a jó erőket szolgálja majd. Ne álljunk meg, folytassuk, amilyen gyorsan csak lehet, ne figyeljünk oda következményekre. Ez nem választási lehetőség. Meg tudjuk csinálni. Ha megvan, el kell fogadnunk néhány kellemetlen velejáróját is, és mintegy önmagunkkal kell fegyverkezési versenybe szállni: ha akarjuk a hatalmat, korlátoznunk kell, és jobb, ha kitaláljuk, hogyan korlátozhatjuk.
Chris Anderson
-
A jövőtől félni nemcsak gyávaság; a tudománytól, a technológiától félni pedig nézetem szerint bûn. A technológiát nem szabad ellenezni, a technológiát irányítani kell. Nem a tudást, mert annak nincsenek korlátai. De amikor a tudás gyorsan szaporodik, amikor mind többet és többet tehetünk, akkor óvatosnak kell lenni, hogy amit teszünk, nehogy félresikeredjék.
Teller Ede
-
Az emberek nem készülékek. Egy gépben az a tény, hogy bármely pillanatban kihajítható, nem tudatosul, és ettől az még pontosan ugyanúgy mûködik, mint az a gép, amelynek az idők végezetéig bérelt helye van a gyárban. Az emberek magatartására viszont nagyon is hatással van az, ha tudatosul bennük a kiszolgáltatottságuk.
Joris Luyendijk
-
Vannak, akik szerint a számítógépek soha nem mutathatnak valódi intelligenciát, bármilyenek is legyenek. Számomra azonban úgy tûnik, hogy ha az emberekben a nagyon bonyolult kémiai felépítésû molekulák képesek úgy mûködni, hogy intelligensekké tesznek bennünket, akkor a hasonlóan bonyolult elektronikus áramköröket tartalmazó számítógépek ugyancsak intelligens mûködést tanúsíthatnak. Ha viszont intelligensek, akkor még náluk is bonyolultabb és intelligensebb számítógépeket tudnak tervezni.
Stephen Hawking
-
Az ember (...) azért tarthatja kézben saját jövendőjét, mert az agy sok vonatkozásban hasonló egy újonnan szerkesztett géphez: a számítógéphez. A számítógép is szerkezet, mint annyi más konstrukció, de hogy mit képes elvégezni, az nem csupán a nyers váztól, hanem finom elektronikus vagy mágneses szerkezetétől is függ, amelyet programozással megváltoztathatunk.
Szent-Györgyi Albert