Nem lenne nagyszerû, hogy ha elszúrnánk valamit, azonnal rájöhetnénk, hogy mitől voltunk olyan mocskok, és rögtön helyrehozhatnánk a kárt? Persze az lenne a legjobb, ha eleve elkerülhetnénk az ostoba döntéseket. Ha rászánnánk egy percet, hogy a járulékos veszteségekre gondoljunk és arra, amit ez mások életében okoz. Ha már késő, csak annyit mondhatok: sajnálom!

Kapcsolódó idézetek

1. Néhanapján még a legjobbak is hoznak elhamarkodott döntéseket. Rossz döntéseket. Döntéseket, amikről tudjuk, hogy megbánjuk őket abban a pillanatban, abban a percben, vagy legkésőbb, mikor eljön a másnap reggel. Vagyis hát nem igazán bánjuk meg, mert legalább akkor, abban a percben megpróbáltuk, de mégis valami legbelül arra sarkal, hogy őrültséget csináljunk. Valamit, amiről tudjuk, hogy úgyis megfordul, és a visszájára sül el és mégis, csak azért is megtesszük.
2. Vannak néha olyan marhaságok, amihez bátorság kell, hogy az ember megtegye. Aztán persze, amikor már megtettük, sokszor sajnálja az ember. De ha nem teszi meg, akkor meg azért sajnálja!
3. Kivétel nélkül mindannyian naponta látunk, hallunk, olvasunk ostobaságokat. Ugyanakkor mindannyian csinálunk, gondolunk, fontolgatunk és mondunk is nem kevés ostobaságot. Mind alkalmi, átmeneti ostobák vagyunk, akik futólag követünk el vagy mondunk szamárságokat, anélkül, hogy bármi súlyosabb következménye lenne a dolognak. Az viszont fontos, hogy rájöjjünk a hibára, és sajnáljuk, amit elkövettünk, mivel tudjuk, hogy tévedni emberi dolog, és hogy a megbánás bocsánatot érdemel. Jean-François Marmion
4. Lehet, hogy amikor az élet rövidségére panaszkodunk, voltaképp becsapjuk magunkat. Mivel élettartamunkat nem áll módunkban megváltoztatni, az élet rövidségéből fakadó tragédiákról nem mi tehetünk. Nehezebb beismerni, hogy felelősségünk abban áll, miként használjuk ki a nekünk jutó időmennyiséget. Talán le kellene szoknunk a "bárcsak több időm jutna rá" gondolatáról, s helyette azon kellene morfondíroznunk: "hogyan tölthettem volna el hasznosabban a rám kiszabott időt?".
5. Mennyit panaszkodott az életére: túl sok a munka, túl sok az adó, túl sok a kötelezettség... Te jó ég, milyen hülye volt! Nincs semmi, ami szórakoztatóbb lenne az életnél. Még egy szomorú nap is megélt-átélt nap volt. Most már tudta. Kár, hogy nem jött rá hamarabb. (...) Ez a baj a halállal: akkor szembesít a legfontosabb kérdésekkel, amikor már túl késő. Guillaume Musso
6. Sok mindent elrontunk akaratunkon kívül. Sietünk, éljük az életünket, nincs időnk megállni és segíteni, ha az túl sok erőt és kitartást kívánna tőlünk. Azt mondogatjuk magunknak: majd... amíg aztán... egyszer rádöbbenünk, hogy nem maradt több helyrehozni való, túl késő.
7. Minden ember hibázhat és hibázik is. De helyes-e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt másoknak és a boldogságnak?! Mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz, és csak annyit tudunk majd mondani, hogy sajnáljuk. Tihanyi Márk
8. Borzasztó lenne életünk végén visszatekinteni, és legnagyobb sajnálatunkra csak rossz dolgokat, elszalasztott alkalmakat és elmulasztott lehetőségeket látni. Audrey Hepburn
9. Jobban bánom azt, amit kihagytam, mint azt, amit nem szereztem meg. A pénz nem vigasztalna, ha későn döbbennék rá arra, hogy hová tûnt az életem.
10. Hozol egy rossz döntést és valami elképzelhetetlen történik. Nem mintha szándékosan tennénk. Nem mintha bántani akarnánk bárkit is. De néha megtesszük. Néha hibázunk. És amikor felrobbanunk, sajnáljuk. Nem mintha a sajnálkozás tényleg számítana. Már nem. Mindannyian teszünk olyat, amire nem vagyunk büszkék. Ezt megértem. Tudom, hogy senki sem tökéletes. De hogy élhetsz ezzel? Hogy kelsz fel minden reggel és nézel szembe a világgal, tudva, hogy csinálhattad volna jobban? Hogy jobban kellett volna csinálnod. A sajnálat elég? Egy bocsánatkérés tényleg meggyógyítja a sebeinket? Enyhíti a fájdalmunkat? Lehet meg nem történté tenni a fájdalmat, amit okoztunk?