Ugrás a tartalomra
Nem lenni - erre még Hamlet királyfi is vágyódott. De rájött, hogy nem lehet. Az ember harcra született. Sőt, meggyőződésem, hogy győzelemre. Még akkor is, ha sok csatát és háborút elveszít.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. (...) Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.
Ernest Hemingway
-
Nem hiszem, hogy a háború csak az uralkodók, a nagyfejûek és a kapitalisták bûne. Nem bizony. A kisember is hajlandó harcolni. Ha nem így volna, már régen fellázadtak volna ellene! Úgy látszik, az emberben benne él a pusztítás és öldöklés ösztöne, a gyilkolás és tombolás vágya.
Anne Frank
-
Minden harcot meg lehet vívni, de van, amelyiket nem lehet megnyerni. Ám inkább veszítsünk, mint hogy előre feladjuk.
-
Az embernek meg kell válogatnia a csatákat, amikben részt vesz. (...) A győzelem nem kárpótol mindenért, és vannak harcok, amikben nem érdemes küzdeni.
S. M. Stirling
-
Nem! Nem vagyok Hamlet királyfi, nem is törekszem erre;
Talán kíséretéből egy udvaronc lehetnék,
A kifejlet felé gördítve a cselekményt,
Eszköz csupán; ha kell, tanácsot ont,
Boldog, ha szükség van szolgálatára,
Előrelátó, furfangos, de gyáva;
Mindig magvas szentenciákra kész ő,
Bár ostoba...
Thomas Stearns Eliot
-
A küzdelem hasznos, az teszi erőssé az embert. Ha naponta szembe tud nézni a halállal, és még úgy is teszi a dolgát, ki tudja, mire képes még, és akinek nincsenek korlátai, azt nehéz legyőzni a csatában.
-
Azért lettünk, hogy alkossunk, szeressünk, nyerjünk, azért lettünk hát, hogy békében éljünk. Ám a háború megtanít rá, hogy mindent elveszítsünk, s hogy azok legyünk, akik nem voltunk.
Albert Camus
-
Ahogy az ember elhatározza, hogy katona lesz és háborúba megy, bátran eltökéli, hogy dacol a veszéllyel, fáradalmakkal, eltûri a sebet, fájdalmat, akár a halált is, de semmiképp sem tudja elképzelni a különös eseteket, amelyekben ezek az általánosságban várt bajok rendkívül kellemetlenül meglepik: ugyanígy jár mindenki, aki nekivág a világnak.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Arra született az ember, hogy kínlódjon, vergődjön, de legyen mellette egy asszony, legyen mellette gyermek, család, mert különben nincs értelme a kínlódásnak.
Wass Albert
-
Ahhoz nem kell hősnek lenni, hogy embereket küldj a csatába. Hősnek kell lenni viszont ahhoz, hogy azok között légy, akik csatába indulnak.
Norman Schwarzkopf