Ugrás a tartalomra
Nem pontosan arról van szó, hogy az emberek azért harcolnak, amiben hisznek. Ehelyett azért harcolnak, hogy fenntartsák a harmóniát a hitük, az elvárásaik és a vágyaik között.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek nem a Földet akarják megmenteni, hanem a saját földjüket. Az életüket. Vagy azt, amit az életük értelmének gondolnak. Ezért néha még áldozatokra is hajlandók.
-
A legtöbben azért állnak harcban, mert mindenáron meg akarják győzni egymást, ki-ki a másikat, hogy az ő álláspontja a helyes. Induljunk ki abból, hogy nincs helyes álláspont.
Jorge Bucay
-
Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.
Németh László
-
Vannak emberek, akik állandóan harcolnak, csak úgy képesek élni. Mások megvetik a harcot, de bármit is tesznek, képtelenek elkerülni.
-
Az emberek többnyire nem azon harcban vesznek el, melyet külviszonyaikkal, hanem abban, melyet önmagukkal küzdenek, s ki ezen túl van, habár lassú léptekkel, de szüntelen haladni fog a pályán, melyet választott.
Eötvös József
-
Az emberek abban hisznek, amiben hinni akarnak, nem pedig abban, ami tényleg ott van előttük.
Michael Peinkofer
-
Nem arról van szó, hogy egyes embereknek van akaraterejük, míg másoknak nincs, hanem arról, hogy vannak, akik készen állnak a változásra, míg mások még nem.
James Samuel Gordon
-
Az ember az életben nem könnyen kapja a boldogságot, de amiért megharcol, azt jobban becsüli.
-
Az ember megpróbál egyensúlyt teremteni maga és a világ között. Ebben a folyamatos harcban telik el az élete.
Dunai Tamás
-
Az ember csak azért harcol keményen, amiben őszintén hisz. A legnagyobb baj az, hogy a világ vezetői között csak úgy nyüzsögnek a félig-meddig elkötelezett nyámnyila figurák.
Brendon Burchard