Ugrás a tartalomra
Nem szabad pórázon tartani egy gyereket, mert akkor elveszed a lehetőségét attól, hogy magától fejlődjön.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem lehet egy gyereket a világra hozni csak azért, hogy beletartsd valakinek a hátába, és követelőzz, és abban bízz, hogy egyszer csak megváltozik, és megbocsátja neked, hogy apává tetted.
Sándor Erzsi
-
Ne akarjuk azt nevelni, aki önmaga nem akar nevelődni.
Molnár Piroska
-
A szülő nem lehet önző, a szülő nem kötheti meg a gyerekét, ha a gyerek szállni akar.
Fehér Klára
-
A legrosszabb, ami egy gyerekkel történhet, ha soha nem mehet a maga feje után, vagy ha mindig a saját feje után kell mennie.
Frances Hodgson Burnett
-
Hagyni kell a gyereket, üsse meg magát. Aztán majd gondolkodni is fog a világon, nem csak rohangálni benne.
Darvasi László
-
A túlgondoskodás, túlóvás káros, mert nem teszi lehetővé, hogy a gyermek felfedezze az önállóságát, megtapasztalja a saját erejét és határait.
-
Haszontalan azzal próbálkoznod, hogy olyanokon segíts, akik nem akarnak segíteni önmagukon. Nem tolhatsz fel senkit a létrán, ha maga nem akar feljebb mászni.
Andrew Carnegie
-
Ne legyen örömötök a parancsolásban és megtiltásokban, hanem hagyjátok a gyereket szabadon cselekedni.
Veres Pálné
-
Egy felnőttet már nem tudunk úgy istápolni, oktatni, mint ahogy a gyereket kellett volna.
Csukás István
-
Sem a szülők, sem a társadalom nem formálhat jogot a gyermekre. A gyermek egyedül önmagához és saját jövendő szabadságához tartozik.
Mikhail Aleksandrovich Bakunin