Ugrás a tartalomra
Nem szép, hanem szokatlan és feltûnő volt. Személyiség. Előttem ment be az étterembe, s elfogott az az ostoba férfibüszkeség, amit olyankor érzünk, amikor különleges nővel mutatkozunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem úgy váltunk el, mint a múltkor. A lány ott állt a kapuban, az utcalámpa fénye beragyogta az arcát. Gyönyörû volt. (...) Furcsa érzés kerített hatalmába. Nem olyan, mint máskor, amikor az ember majd megőrül egy lányért, ha este el kell válnia tőle. Inkább gyönyörûséget éreztem. Gyöngédséget és kimondhatatlan vágyat.
Erich Maria Remarque
-
Már az első pillanat is különös. Tudjuk, hogy ismeretlen emberrel állunk szemben, mégis érezzük, hogy ő egészen más, mint a többi. Hiába van másoknak vonzóbb külseje, lehengerlőbb humora, szárnyalóbb intellektusa, nem menekülhetünk, szívünk nem ereszti őt.
A. O. Esther
-
A nők nagyon furcsák. Váratlanul kegyetlenek, néha meg váratlanul gyöngédek.
Agatha Christie
-
Ha szép nőt látok, az első reakcióm általában a kétségbeesés. Annyira elérhetetlennek, távolinak, idegennek tûnik számomra.
-
Nem is tudom, minek nevezhetném azt az érzést, amely azon az estén hatalmába kerített. Nem volt az szerelem, a szívem sem akart kiszakadni a helyéről. Az ilyen kislányos érzések egyáltalán nem voltak jellemzőek rám. Ez inkább volt féltékenységgel párosult irigység, felháborodás, egy ellenállhatatlan vágy.
-
A különlegesen szép férfiak gyakran szerények, kedvesek, nyájasak, előzékenyek. Nyilván nehezen találnak barátokat, legalábbis férfibarátokat. Állandó erőfeszítéseket kell tenniük, hogy mások legalább egy kicsit elfeledkezzenek a felsőbbrendûségükről.
Michel Houellebecq
-
Szeretek olyan férfival lenni, aki épp azért nagyon érdekes, mert végtelenül különbözőek vagyunk. Amikor vágyunk valakire, amikor tartozni akarunk valakihez, akkor nem a tükörképünkre vágyunk, nem a második önmagunkhoz szeretnénk tartozni.
Roxane Gay
-
Tovább akartam menni, de volt a pasiban valami hátborzongatóan ellenállhatatlan. Mint egy vonatszerencsétlenségben.
Richelle Mead
-
Ha egyáltalán változott valamit, csak még sugárzóbb lett, még érzékibb, még nőiesebb. Nem tudtam hová lenni. Gondolom belül csalódásra készültem, azt hittem, hogy az idő meg a szerelmem olyanná formált egy emléket, amihez nincs az a nő, aki felér.
Christopher Moore
-
Különösek az ilyen emberek, furcsán gondolkoznak. Tudni sem akarják, ki az, akivel beszélnek, vagy mit gondol az. (...) Számukra minden asztal asztal, akár diófafurníros, akár gyalulatlan fenyő. Mit számít az, hogy négyszögû-e vagy kerek; fontos, hogy lapja legyen meg négy lába. Alighanem rám is így néz, a nevem nem is érdekli. Látja, nő vagyok, van csípőm, mellem, lábam és ez éppen elég neki: egy nő a sok közül.