Ugrás a tartalomra
Nem tartjuk felelősnek az embereket a reflexeikért - például ha köhögnek a templomban. Az operáns viselkedésükért tartjuk őket felelősnek - például ha sugdolóznak a mise alatt, vagy ha bent maradnak a templomban, amikor rájuk jön a köhögés. Vannak azonban olyan változók, amelyek éppúgy felelősek a sugdolózásért, mint a köhögésért, s lehet, hogy ezek épp annyira leküzdhetetlenek. Ha ezt felismerjük, akkor valószínûleg úgy, ahogy van, ejtjük a felelősség gondolatát, s vele a szabad akarat mint belső oksági tényező tanát is.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha szenvedünk, azon csak mi tudunk változtatni, az nem mások felelőssége, hiszen a külvilág történései csapódnak le a mi belső világunkban, és egyedül mi tudunk változtatni azon, hogy ez hogyan megy végbe.
-
Felelősek vagyunk azért, ahol életünk épp most tart. Ha elégedettek vagyunk vele, akkor megérdemlünk egy vállveregetést. Ha viszont boldogtalannak érezzük magunkat, azon egyetlen ember tud változtatni: mi magunk. Senki mást nem hibáztathatunk azért, ha nem cselekszik helyettünk.
-
Tudatosan vagy öntudatlanul mindig mi felelünk a tapasztalatainkért. Nekünk kell felelnünk értük. Ha úgy döntünk, hogy tudatosan tartózkodunk életünk eseményeinek értelmezésétől, az is egy értelmezés. Ha úgy döntünk, hogy tudatosan nem reagálunk életünk eseményeire, az is egy reagálás.
Mark Manson
-
Félünk, hogy szívünket feltárva elárulnók az igazságot s ezzel megbántanánk valakit, félretesszük hát ezeket a gondolatokat s engedjük, hogy a társalgás céltalanul hányódjék-vetődjék hétköznapi tárgyak körül. Némelykor meg éppen színházat játszunk és sóhajtozunk, vagy kiáltozunk, hogy gondolatainkat eltakarjuk, úgyhogy fülünk, szemünk, szájunk és orrunk nem a miénk többé s haragunk, örömünk, nevetésünk és megbotránkozásunk nem őszinte. Ez a társadalom megállapodott szokása s nem lehet változtatni rajta.
Lin Jü-tang
-
Túlságosan is hajlamosak vagyunk rá, hogy Istennek tulajdonítsuk a sok gonoszságot, amelyet az ember követ el, szabad akaratából. Istennek nincs rá szüksége, hogy büntessen minket (...) Nagyon szorgalmasan büntetjük mi magunkat.
Agatha Christie
-
A boldogtalanság (...) sokkal inkább tőlünk függ, mint a boldogság. A boldogság egy ajándék, vagy a hívők kedvéért mondhatom úgy is, hogy egy kegyelmi állapot - de a boldogtalanság okai mi magunk vagyunk. A boldogtalanság nem történik velünk, azt mi állítjuk elő.
Popper Péter
-
Az emberek különbözőképpen viselkednek, amikor dühösek. Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja. Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk. (...) Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki a világon nem tud változtatni, csak én magam!
-
Az akarás... a fizikai változások érzelmi jelzője, nem pedig az ilyen változások oka... a lélek úgy viszonyul a testhez, mint az óra harangja az óramûhöz, a tudat pedig arra a hangra válaszol, amit a harang ad, amikor az óra üt... tudatos automaták vagyunk.
Thomas Henry Huxley
-
Akivel szemben nagy igazságtalanságokat követtek el, megsebződött, sokat szenvedett, főleg gyerekkorban, gyakran azt gondolja, hogy ennek ő az oka, elhiszi, hogy ő a rossz, és a büntetést megérdemli. Így gyermekként önmagát teszi felelőssé olyasmiért, amiért nem felelős, ez azonban annyira nyomasztó lehet számára, hogy a későbbiekben mindenért másokat hibáztat, mert felnőttként ezt már megengedheti magának. Ezért a saját életéért az "itt és most"-ban nem vállal felelősséget. Ha közel merné engedni magához azt, hogy ő ott és akkor nem volt felelős - ami persze óriási lelki megterhelést jelenthet -, akkor képessé válna arra, hogy a jelenben felelősséget vállaljon önmagáért. De amíg ezt nem teszi, létrehoz egy sajátos egyensúlyt, ami önmaga kárhoztatása és mások okolása között alakul ki.
Pál Ferenc
-
Az ember, aki alaposan meggyőződött az okság törvényének egyetemes mûködéséről, egy pillanatra sem tudja elfogadni egy létező gondolatát, aki beleavatkozik az események folyamába. Számára nincs értelme a félelem vallásának, és ugyanilyen kicsi a társadalmi és erkölcsi vallásnak. Egy Isten, aki jutalmaz és büntet, elképzelhetetlen számára annál az egyszerû oknál fogva, mivel az emberi cselekedeteket külső és belső szükségletek határozzák meg, így Isten szemében az ember nem tehető felelőssé jobban, mint amennyire egy élettelen tárgy felelős azokért a mozgásokért, amelyeket végez. (...) Egy ember erkölcsi magatartása rokonszenven, neveltetésen, szociális kapcsolatokon és szükségszerûségeken kell, hogy alapuljon; semmi vallásos alap nem szükséges.
Albert Einstein