Ugrás a tartalomra
Nem tesz jót, ha az ember bízik a segítségben, pedig a valóságban reménytelen a helyzete. Még rosszabb, ha a valóságtól elrugaszkodott elvárásokba kapaszkodunk, és reméljük, egy csodakúra még mindent jóra fordíthat.
Kapcsolódó idézetek
-
A csodavárás taszítja a csodákat, vagy, ami még rosszabb, eltorzítja a csoda képét, elnyomorítja nem sejtett tiszta arcát.
Eduard Petiska
-
Néha, amikor rosszul mennek a dolgok, több segítséget kapunk, mint amire számítunk. És néha még ez sem elég.
Stephen King
-
Azt hisszük, tudjuk, mire van szükségünk. Azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk, hogyan szerezzük meg, amit akarunk. Ki segíthet? Ki van útban? Megtesszük a lépéseket és néha szerencsénk van. Pontosan azt kapjuk, amire szükségünk van. És az élet rosszabb lesz. Egyszerû igazság: óvatos légy azzal, amit kívánsz, testvér!
-
Néha minden olyan tökéletesen félresikerül, hogy azt hinné az ember, rosszabb már nem is lehetne. De ez nem igaz. Mindig lehet még rosszabb.
-
Õrületesen nagy baj azt hinni, hogy az a terapeuta, aki engem lelkileg meggyógyított, csodát tesz. Nem tesz csodát, vagyis nem ő teszi azt. A csodát - az egyszerûség kedvéért, és mert nincs erre egy jó összefoglaló kifejezés - mi magunk vagyunk képesek létrehozni.
Szentesi Éva
-
Ha azt hiszed, minden nehézséget le tudsz győzni egyedül, akkor elbizakodott vagy, ráadásul sok csalódásban lesz részed. Kérj segítséget! Tisztelj meg valakit azzal, hozzá fordulsz támogatásért!
Bucsi Mariann
-
Nem hinném, hogy az adományok igazán hasznosak. Rendszerint nem a megfelelő célra fordítják őket. A lelkesedés, a tettvágy, a tág látókör nem a pénz függvénye. A drága felszerelés, a költséges képzés, a kísérletekre költött vagyon nem mindig váltja be a hozzá fûzött reményeket. Az adományok nagy része rossz kezekbe jut.
Agatha Christie
-
Jól segíteni nem egyszerû. A krízishelyzetek kezelése elvárások nélkül csak a tanult tehetetlenséget építi.
-
Aznap este a reményről elmélkedtem. Talán butaság optimistának lenni. Talán a pesszimizmus olyan, mint a hidratáló krém. Nap mint nap használnunk kell, különben hogy állunk talpra, ha a valóság szétzúz mindent, amiben hittünk? És a szerelem, bárki bármit is mond, nem mindenható. A remény olyan drog, amiről le kell szoknunk, vagy ezt tart életben minket? Mi rossz van abban, ha bizakodunk?
-
Nem baj, ha nem az válik valóra, amit az ember akar, mert a sors majd felkínál mást. Az sem baj, ha az ellenségeink "megfúrják" az elképzeléseinket, mert minden rosszban van jó is, és sokszor ez a jó több, mint amit az ember remélt.
Czeizel Endre