Ugrás a tartalomra
Nem volt hajlandó beismerni, hogy kiábrándultságának vége, újfent sorsául rendelték, hogy éppúgy érezzen, mint oly sokan mások: fájjon, féljen, higgyen, bízzék, szeressen. Visszakapta a lángot, az éltető szenvedélyt, amely egyszerre képes gyönyörködtetésre és gyötrésre, egekbe röpíti s földbe döngöli megajándékozottját; nélküle bármekkora tehetség, szerelemértelem odavész, kiszárad, elhal. Ez az égés tölt meg élettel, ez szabadítja fel az alkotóerőt, a megismerés-átélés, a teljesség vágyát. Akiben e vulkán kialszik, akkor is halott, ha a teste tovább mozog.
Kapcsolódó idézetek
-
Ráébredt valamire, ami úgy borította el, mint a földet a felhők mögül előbukkanó nap áldott fénye, melege. Ily ádázan szeretni és gyûlölni; ez maga az élet esszenciája. Az élet pedig most már mindörökre az övé, minden áldásával, minden gyötrelmével együtt.
Anne Rice
-
Teljesüljön, ami elhatároztatott. Higgyenek ők is, és nevessenek saját szenvedélyeiken, hiszen az, amit ők szenvedélynek neveznek, valójában nem lelki energia, hanem csak a lélek és a külvilág közötti súrlódás. De a legfőbb, hogy higgyenek magukban, és legyenek gyámoltalanok, akár a gyermekek. Mivel a gyengeség nagy, az erő pedig hitvány. Mikor az ember születik, gyenge és rugalmas, mikor haldoklik, erős és kemény. Mikor a fa nő, zsenge és rugalmas. Mikor száraz és merev, haldoklik. A keménység és az erő a halál kísérői, a rugalmasság és a gyengeség a lét frissességét fejezik ki. Azért nem győzhet az, ami megszilárdult.
-
A világ kiteljesedik előtte. Képtelen szavakba foglalni azt, ami eléje tárul. Úgy érzi, mintha egy hatalmas boldogsághullám kimosná a testéből és a lelkéből az évek során felhalmozódott hordalékot, a bánatszemetet, a fájdalmakat, a félelmet és a kínt; úgy érzi, hogy az örökkévalóság többé nem ígéret, hanem tény; felfogja, hogy mit kell még tennie, amíg ezt az életet éli, és mi lesz a feladata az ezután következő világokon – mert lesznek, vannak ilyen világok, hiszen a halállal semminek sem szakad vége.
Dean Ray Koontz
-
Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bûnt.
-
Meggyújtják a gyertyát, a láng felszökik, kinyújtózik. Örül, hogy életre keltették. Ráfekszik minden fuvallatra, légmozgásra, kihasználja azokat, tudván, milyen rövid az élete. S lassan elfogy, egyre szomorúbb, egyszersmind egyre kétségbeesettebb, végül már reszket, csapong, mielőtt belefúlna az olvadt viaszba.
Vavyan Fable
-
Először felfogta a sorsát - majd megkísérelt lázadni -, s most egyszer s mindenkorra beletörődött. Olyan fájdalmas, szelíd és oly szép volt ez. Sírt - csendes, fullasztó sírással -, sírt, hogy egész teste reszketett belé. Oly kimondhatatlanul szerette mindazt, amit most itt kell hagynia. A napot, a füvet, a földet. Mind, mind az embereket. S attól, hogy tudott már sírni és szeretni, nagyon boldog lett. Nem volt már benne szemernyi keserûség sem - többé nem félt a hosszú álomtól. Annyit tudott csak: mindaddig, míg egy szikrányi élet lesz benne, kinyúl minden létező felé, a kedves és gyönyörû világ felé, a titokzatos és csodálatos élet felé. Tudata utolsó rezdülésével is ezeket érzékeli majd: a földet, a fákat, a madárdalt és az ég kékjét.
Mika Waltari
-
A szerelem olyan, mint egy vulkán, mint egy kirobbanó nap. (...) A szerelem állapotában a lélek éberré válik, és tudóvá válik, és látóvá válik, de csak akkor, hogyha ezen a százezer fokos intenzitáson ég.
Müller Péter
-
Nem bírom elhinni, hogy vannak szenvedélyek, melyek egy életen át füstölögnek a lélekben, fojtott lánggal és füsttel, mint azok az alvilági égések, mint a bányatûz... Lehet, hogy van ez is; de én azt hiszem, az élet kioltja az ilyen tüzeket. Talán erősebb egy-egy szenvedély, mint az élet, az értelem, az idő. Mindent megperzsel, mindent eléget?
Márai Sándor
-
Örömmel, bánattal teljesen, gondolatokba merülve aggódni, kínok közt lebegni, majd égig újongani, majd halálra szomorkodni: csak az a lélek boldog, amely szeret.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Bármibe fogsz, egyszer vége szakad. Minden vízfolyás egyszer végéhez ér, minden tûz egyszer kialszik, minden edény egyszer eltörik, kő szétporlad, halandó meghal. Attól boldog az ember, hogy a világot megismeri, s nyomot hagy maga után.
Csingiz Ajtmatov