Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ráébredt valamire, ami úgy borította el, mint a földet a felhők mögül előbukkanó nap áldott fénye, melege. Ily ádázan szeretni és gyûlölni; ez maga az élet esszenciája. Az élet pedig most már mindörökre az övé, minden áldásával, minden gyötrelmével együtt.

Anne Rice
🐶 Kutya 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Először felfogta a sorsát - majd megkísérelt lázadni -, s most egyszer s mindenkorra beletörődött. Olyan fájdalmas, szelíd és oly szép volt ez. Sírt - csendes, fullasztó sírással -, sírt, hogy egész teste reszketett belé. Oly kimondhatatlanul szerette mindazt, amit most itt kell hagynia. A napot, a füvet, a földet. Mind, mind az embereket. S attól, hogy tudott már sírni és szeretni, nagyon boldog lett. Nem volt már benne szemernyi keserûség sem - többé nem félt a hosszú álomtól. Annyit tudott csak: mindaddig, míg egy szikrányi élet lesz benne, kinyúl minden létező felé, a kedves és gyönyörû világ felé, a titokzatos és csodálatos élet felé. Tudata utolsó rezdülésével is ezeket érzékeli majd: a földet, a fákat, a madárdalt és az ég kékjét. Mika Waltari
  2. Aznap reggel, amikor arra ébredt, szerelmes belé - valamit álmodott vele, hogy mit, arra már nem emlékezett, de az ébrenlét első pillanataiban még érezte az elvonuló gyönyör utolsó hullámát, és egész nap vele maradt valamilyen boldog és tárgytalan izgalom - az élet hirtelen megint izgalmas és rejtelmes lett. Rakovszky Zsuzsa
  3. A legyőzhetetlen álmosság mélyéről, mely lassan erőt vett rajta, újra feltámadt benne az élet szeretete, a boldogság vágya, az utolsó ábránd, hogy még ő is boldog lehet. Émile Zola
  4. Úgy érezte, szebb lett körülötte a világ. Fényesebben ragyogtak a csillagok az égen, vidámabban szólt a tücskök muzsikája, édesebbé vált a virágok illata és simogatóbbá az éjszaka hûvössége. (...) Tudta, hogy ez a szerelem örökre megváltoztatja az életét. A. O. Esther
  5. Valakit, valamit szeretni kell. A szerető szív tündököl. S Isten világa örök éj marad Annak, ki mindent csak gyûlöl. Endrődi Sándor
  6. Szerelem! (...) Minden titokzatos benne: ahogy megjön, ahogy kifejlődik, s ahogy eltûnik. Van úgy, hogy hirtelen jelenik meg, kétséget nem ismerve, örömtől sugározva, mint a nappal, máskor parázslik, mint a tûz a hamu alatt, s fellángolva csap be a lélekbe, mikor ott már minden elpusztult. Ivan Szergejevics Turgenyev
  7. Nem volt hajlandó beismerni, hogy kiábrándultságának vége, újfent sorsául rendelték, hogy éppúgy érezzen, mint oly sokan mások: fájjon, féljen, higgyen, bízzék, szeressen. Visszakapta a lángot, az éltető szenvedélyt, amely egyszerre képes gyönyörködtetésre és gyötrésre, egekbe röpíti s földbe döngöli megajándékozottját; nélküle bármekkora tehetség, szerelemértelem odavész, kiszárad, elhal. Ez az égés tölt meg élettel, ez szabadítja fel az alkotóerőt, a megismerés-átélés, a teljesség vágyát. Akiben e vulkán kialszik, akkor is halott, ha a teste tovább mozog. Vavyan Fable
  8. Úgy érezte, hogy a lelkében felragyogott a nap. Elijah volt az ő Napja, aki miatt értelmet nyert az élete. Aki mellett rácsodálkozhatott a világ szépségére és az emberi érzelmek sokszínûségére. A. O. Esther
  9. Ha a szív elég erős, a lélek újjászületik. Minden új nappal, életről életre, időről időre, örökre.
  10. A szerelem akár újonnan születik, akár halottaiból ébred, mindig napsugarat hoz, csordultig telíti ragyogásával a szívet, úgyhogy kiárad a külső világra is. Nathaniel Hawthorne
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat