Ugrás a tartalomra
Némely házasságok csupán arra valók, hogy konzerválják a hazugságot, renyheséget, ócskaságot. Minden birodalom egy nagy semmi köré épül fel, azért esik szét utóbb. A virág nem így nő. Az igazi templomot is a szentségtartó köré emelik.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelmi házasságok gyorsan romlanak. A házasságot megbízhatóbb és teherbíróbb alapra kell építeni, mint a szerelem.
Michel de Montaigne
-
A házasság is, éppen mint az élet, unalmas, haszontalan és kissé üres, ha túlságosan el van rendezve, oltalmazva, védelmezve. Nem szebb-e, ragyogóbb-e, táplálóbb-e, hogyha - éppen mint az élet - keveréke a piszkosnak és a nagyszerûnek, sárnak és csillagnak, földnek és virágnak - szerelemnek, gyûlöletnek, kacagásnak, könnynek, rútságnak, szépségnek, sebeknek?
Edna Ferber
-
A házasság elavult és zsarnoki intézmény, amit már réges-rég el kellett volna törölni. És a szerelem nem más, mint a gyengék és bunkók egyetlen mentsvára. Olyan, mint valami varázslatos manna, amitől fontosnak érzed magad, ám valójában önállótlanná és dagadttá tesz.
-
A házasság csupán csak arra jó, hogy az asszonyok egyénisége eltûnjön, megsemmisüljön. A férfi halovány árnyéka lesz az asszony, és ha nem lesz azzá, ott van a törvény, amelyet férfiak alkottak, hogy azzá legyen.
Krúdy Gyula
-
Egyetlen házasságnak sincs értelme. Főképp nem a külvilág számára. Egy házasság önálló univerzum.
Meg Mason
-
Aki az igazi szerelmet, a valódi boldogságot keresi, az csakis a házas életben találhatja meg. Az ilyen mondások, hogy a házasság a szerelem temetője, hitvány hazugságok gyümölcse. A házasságban válik a szerelem magasztos, nemes érzéssé.
-
A házassághoz nem elegendő csak a szerelem. Az csak alap, amire már érdemes építkezni, de sok minden más is kell az építkezéshez. Ne hidd el, hogy a szerelem mindenható és mindenek felett álló. Nem, kislányom. Az év nem csupa piros betûs napból áll.
Berkesi András
-
A házasság csak keveseknek való - mondják annak bírálói -, mert arra csak kevesen alkalmasok, hogy egyvalaki mellett egy egész életen át híven kitartsanak... csak kevés olyan ember van, aki bele ne fáradna, halálosan bele ne unna e reákényszerített együttélésbe. Embertelenség tehát egy egész társadalomtól s annak minden tagjától azt követelnünk, amire csak egyes különös hajlandóságú tagjai volnának képesek.
Füst Milán
-
Akik azt hiszik, hogy a házasság öncél, hogy önmagában garancia a megelégedettségre, bolondok. A házasság nehéz dolog. Fájdalmas dolog. És nem véletlenül az.
Naomi Alderman
-
Egy jó világban a házasság kölcsönös egymásra utaltságot jelent, azt, hogy a felek megosztják egymással az életüket, szeretik egymást és megelégednek egymás társaságával. Egy kevésbé jó világban viszont puszta túlélést.
Nora Roberts