Ugrás a tartalomra
Nézz a másik ember szemébe. Érzékeny, sebezhető lényt fogsz látni, valakit, aki biztonságot, boldogságot, szeretetet keres. Valakit, aki képes nagy, önzetlen együttérzésre, aztán kizárólag önmagát tartva szem előtt gázol át másokon. Valakit, akit megsebeztek, és aki cserébe szintén sebeket osztott. Aki képmutató, gyermeki, árva, harcos és hős egyszerre. Olyan embert, aki több szeretetet akar. És ha mélyen a szemébe nézel, akkor meglátod a lelkét. És fölfedezed benne azt, amit saját emberi mivoltodból már ismersz.
Kapcsolódó idézetek
-
Megérteni egy másik embert csak úgy lehet, ha gondolod a gondolatait, érzed az érzéseit, gyûlölöd a gyûlöleteit, féled a félelmeit és átéled lelkének minden önáltató hazugságát. Ha látod, mivel csapja be önmagát, és főleg, hogy mennyit tud erről. Rendszerint semmit, vagy nagyon keveset.
Müller Péter
-
Egyéni lelki alkatunk és temperamentumunk lencséjén keresztül is látunk. (...) Ha például bizonytalannak érzem magam, akkor védelmet fogok keresni; ha úgy gondolom, hogy értéktelen vagyok, akkor akaratlanul is olyan helyzeteket fogok találni, amelyek ezt igazolják. Vagyis, másképpen fogalmazva: a szemünk azt fogja látni, amit elhiszünk.
-
Szeretnék mélyen a szemedbe nézni és mesélni neked mindenféléről. Hiszen amikor valaki más arcát fürkészed, az olyan, mint mikor saját magadat vizsgálod. Ha félrenézel, azt jelenti, vesztettél. És én nem akarok veszíteni.
-
A szem, amelyikkel a világot látod, a te szemed. Külső szemeddel az emberekre figyelsz, belső szemedet megőrzöd önmagadnak. Amikor visszatekintesz, nem magadat látod, mert nem tükörbe nézel, hanem az embereket. Hogyan vélekedsz a többiekről? Amikor másokra figyelsz, amikor másokat ítélsz meg, úgy véled, szemed csalhatatlan. Milyennek látod önmagad? Amikor tükröt tartasz magad elé, egy számodra kedves lényt pillantasz meg. Ismert vonásait szereted, mert biztonságot nyújtanak neked; ismeretlen arcát, melyek olykor téged is meglepnek, megértéssel fogadod. Vajon ugyanígy teszel a többiekkel is?
-
Minél mélyebbre jutsz önmagadban, annál közelebb jutsz mások szívéhez. Ez a kettő ugyanaz, mert a te szíved és a másiké nem nagyon különbözik egymástól. Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. És akkor megérted, hogy te is voltál bolond, tudatlan, te is sokszor elbuktál, te is követtél el bûnöket önmagad és mások ellen. És ha mások még mindig ezt teszik, nincs semmi szükség a megítélésükre, a megbélyegzésükre. Nekik kell felismerniük és magukra kell hagyni őket; nem feladatod, hogy egy bizonyos forma szerint alakítsd őket.
Osho
-
Ha szeretsz valakit, át tudod élni. Belebújsz. És ki tudsz nézni a szemén. Lelkének múltjában tudsz járni. Fáj a fájdalma, és vele együtt kacagsz, vagy buggyannak ki a könnyeid. Tudod, hol van benne a gubanc. Sejted a sorsát. Gondolod a gondolatait. Megismered ördögeit és angyalait.
Müller Péter
-
A szív szemével följebb nézünk a másikban - és magunkban is. A szív szemének kettős látása van. Egyrészt könyörtelenül látja, milyen vagy. Látja a hibáidat. Másrészt azt is, hogy milyennek kellene lenned! A kócos hajat félresimítja a homlokodon, és rád szól, ha valakivel tapintatlan vagy durva voltál, és örül, ha szép szemet festesz magadnak. Még azt is kedveli, ha mûszempillák ékesítenek, s nem csipásan hunyorogsz rá. Itt nemcsak arról van szó, hogy a "szív szeme" idealizál - hanem arról, hogy egy magasabb valóságot is lát. Valahol tényleg több vagy, és szebb, és jobb, és nemesebb, és szeretetreméltóbb.
Müller Péter
-
Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkû leszel, megbocsátó, jószívû, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viselkednek veled, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.
Anthony de Mello
-
Ha mások korholnak, gyûlölnek és ezt ki is fejezik, fordulj a lelkükhöz, nézz a mélyére és lásd, milyenek az emberek! Akkor rájössz, hogy a rólad alkotott véleményük miatt nem kell nyugtalankodnod.
Marcus Aurelius
-
Sokféleképpen nézhetsz az emberekre. Felnézhetsz rájuk, lenézheted őket, és keresztül is nézhetsz rajtuk. De elég néhány keményebb lecke az élettől, és megtanulhatod, hogy valóban is lásd őket, ne csak nézd.
Tonya Hurley