Nincs is annál jobb érzés, hogy az ember tudja: valamilyen hatást gyakorolt mások életére. Még akkor is így van, ha ennek a hatásnak a következtében az illetőt élete végéig rémálmok gyötrik majd, és vagyonokat hagy a pszichiáternél, hogy megszabaduljon a kínzó emlékektől.

Kapcsolódó idézetek

1. Minden emberre, aki szerint tönkretették az életét a pszichiátriai gyógyszerek, jut egy másik, aki hiszi, hogy őt megmentették, és még több, aki maga sem tudja: évek óta szedi őket, és azon tûnődik, vajon jobb vagy rosszabb lenne-e az élete, ha megszabadulna tőlük.
2. Nincs ennél rosszabb érzés, nem igaz? Hogy folyton egyedül kell lennünk. Tudom, miért fáj neked, mert régen én is ebben a pokolban szenvedtem. De kiszabadultam, végül találtam embereket, akik fontosak nekem. Többet érnek nekem, mint az életem, megmentettek a borzasztó magánytól. Nem adom őket. Egyiküket sem.
3. Mennyire szeretnek az emberek szenvedni! (...) Dolgozhatnak, alkothatnak. Valóra válthatják az álmaikat. Ezzel szemben mit csinálnak? Rémálmokat találnak ki maguknak, aztán elkezdenek hinni bennük és félni tőlük. (...) És ami a legszomorúbb, hogy a rémálmok képesek valóra válni és halálra rémiszteni a létrehozójukat.
4. Nem tudom nektek elmondani, milyen érzés egy olyasvalaki mellett feküdni a kórházban, aki képtelen aludni a fájdalomtól. Nem tudom leírni, pedig birtokában vagyok a szavaknak. Testközelből látni a valóságos szenvedést, premier plánból figyelni az élet valódi arcát... rettenetes. Tudni azt, hogy velem is megtörténhetne mindez, hogy kínok között fekszem, és úgy halok meg, hogy rimánkodom a megváltásért, egészen más perspektívába helyezi mindazt, amit eddig a létezésről gondoltam. Szentesi Éva
5. Ki tudja, kinek mi a nehéz, rettenetes emlékeket is föl lehet dolgozni, és ártalmatlannak tûnő sérelmeken is lehet egy életen át rágódni. Lángh Júlia
6. Annyira ijesztő rájönni, hogy senki sem tud semmit, hogy örülünk, ha valaki eljátssza, hogy ő tudja. Mert akkor gyerekek maradhatunk, és életünk végéig azt hallucináljuk, hogy még vannak felnőttek. Akkor nekem nem kell tudni semmit, majd a felnőtt tudja, majd a pszichiáter tudja, majd a professzor tudja, majd a tanár tudja. Feldmár András
7. Néha az emlékek elszomorítanak. Néha mosolyra fakasztanak, máskor meg elfog a hálaérzet. Van, hogy emlékeztet a szép életre, amit megszoktál az illetővel, és mindarra, amit ő adott... az emlékek vegyes érzelmek. Ott a gyász, az öröm, talán harag is van benne. Olyan sok ez az érzés, hogy muszáj valahogy rendbe szedni őket.
8. Olyan, mintha valaki gyomorszájon rúgott volna, mintha megállt volna a szíved. Olyan, mint az álom, amiben zuhansz a semmibe, és hiába próbálsz felébredni, mielőtt földet érnél, sajnos nem tehetsz semmit. Nem bízol többé semmiben, senki sem az, akinek mondja magát, az életed örökre megváltozik, és az egyetlen dolog, amit profitálsz ebből a rémségből, hogy többé senki sem tudja így összetörni a szíved.
9. Ha valaki olyan munkát végez, amiben nem lehet önmaga, nem tud igazán kiteljesedni, hanem az önmegvalósítás és értékteremtés helyett inkább csak a fizetésért adja el az idejét, akkor végeredményben sokkal több pénzre van szüksége, mint annak, aki el mert indulni a saját útján. Az előbbi csoportba tartozó emberek ugyanis félelmetes összegeket költenek különféle fájdalomcsillapítókra (szükségtelen luxuscikkek, állandó szórakozás, drogok, alkohol, nők, mértéktelen evés stb.), azért hogy elnyomják magukban a "rosszul érzem magam, rossz az életem" érzést. Akinek fáj az élete, jóval többet költ, mint az a társa, aki minden nap lelkesen kel fel, hogy alkothasson, teremthessen valamit, amit értékesnek gondol.
10. Mintha álmot élt volna át, de olyan álmot, mely elenyészik ugyan, de természetfölötti gyönyörûség érzését hagyja maga után a lélekben, hogy aztán egész további életében azt kergesse az ember. Honoré de Balzac