Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nincs képmutatóbb mondás, mint ha az ember így biztatja magát: tudni akarom, mihez tartsam magam. Alapjában véve egyáltalán nem akarjuk tudni. Félünk tőle. A félelemhez hozzájárul valami homályos törekvés, hogy csak minél később tudjuk meg a valót. Ezt nem valljuk be magunknak, de szívesen visszafordulnánk, s ha nagyon előreszaladtunk, szemrehányásokat teszünk magunknak.

Victor Hugo
💍 Feleség 👰 Menyasszony
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha megtanultuk volna, hogyan kell csinálni, éppen úgy tudnánk emlékezni a jövőre, ahogyan fel tudjuk idézni a múltbeli eseményeket. Persze így, ahogy én elmondom, csupa sületlenség, de tudom, hogy van ennek egy jól megalapozott elmélete is. És hiszek is abban, hogy van bennünk valami, ami csakugyan tudja, hogy mi vár ránk a jövőben. Ez magyarázatul szolgál arra is, hogy miért ódzkodunk néha egyes dolgoktól. Tudjuk, hogy a sorsunk nagy terhet készül a hátunkra rakni, és igyekszünk elhúzódni előle. Agatha Christie
  2. Magát a tanulást kevesen szeretik. (...) Tudni jó. Amikor már tudjuk a dolgokat. A tudás hatalom - bármilyen elcsépeltnek, sőt karikírozhatónak látszik ez a mondás. Nem, ne ringassuk magunkat ábrándokba: a tudás által az ember nem valamiféle külső, látványos hatalom birtokosa lesz, igaz, aki tudja a dolgok lényegét, erre nem is pályázik - hanem egyszerûen csak meg tudja hosszabbítani saját határait, a lényét képes kiterjeszteni, akár kozmikus méretekre. Minél többet tud, annál kevésbé lesz idegen a világban és annál kevésbé tudja a világ átejteni. Jókai Anna
  3. Két évvel ezelőtt féltem bármit is akarni. Úgy gondoltam, hogy az akarás próbálkozáshoz vezet, a próbálkozás pedig bukáshoz. Erre most azon kapom magam, hogy nem tudok betelni az akarással. (...) Világot akarok látni, meg akarom lepni magam! Fontos akarok lenni, a legtöbbet akarom kihozni magamból. A saját életemet akarom élni, nem pedig hagyni, hogy mások tegyék azt helyettem. Győzni akarok, hogy mások örülhessenek a sikereimnek, veszíteni akarok, és túltenni magamat rajta. Nem akarok félni az ismeretlen kihívásoktól. Nagylelkû és segítőkész akarok lenni, pont olyan, mint egyesek voltak velem. Érdekes és meglepetésekkel teli életet akarok. Nem hinném, hogy mindezt el is fogom érni, csak a lehetőséget akarom megragadni. Lehetőséget, hogy a dolgok megváltozzanak.
  4. Hazudnunk kell, mert elvárják tőlünk, mert nemigen viselik el az igazságot, és mi sem viseljük el önmagunkat minden ellentmondásunkkal együtt. Hazudnunk kell, mert félünk az igazmondás következményeitől. Popper Péter
  5. A bátor kiállás nem a győzelemre megy ki. Egy olyan világban, ahol a hiány és a szégyen dominál, a félelem az ember természetévé vált, a sebezhetőség felforgató dolognak hat. Kellemetlenül érinti az embereket. Néha egy kicsit veszélyes is. És vitathatatlan: azzal, hogy kimondjuk, amit gondolunk, hatalmas kockázatot vállalunk, azt, hogy esetleg megbánthatnak minket. De (...) semmi sem olyan kellemetlen, veszélyes, vagy bántó, mint az, ha az életemet egy kívülálló szemével nézem, és csak álmodozom arról, hogy milyen is lenne, ha bátran előlépnék, és a többiek tudomására hoznám, hogy én mit szeretnék. Brené Brown
  6. Szabad félni. Sőt, kell is félni! A félelemtől nem megszabadulni kell - ha valaki erre vágyik, az kudarcra van ítélve. Ez a teljesíthetetlen elvárás ugyanis legfeljebb csak még több szorongást okoz. A félelemet megismerni kell, és a cinkosunkká tenni! Al Ghaoui Hesna
  7. Mennyire szánalmas, amikor az ember fél saját magáról mesélni, igaz? És félelmében hazudni kezd, és ahogy hazudik, csak jobban fél, de még többet hazudik.
  8. Az ember attól fél, amit nem tud kontroll alatt tartani. És minél inkább irányítani akarunk valamit, annál jobban belefeszülünk, és annál nehezebb lesz lelazulni és rögtönözni, ha mégis kicsúszik a kezünkből a gyeplő. Mint a legtöbb félelemmel átitatott helyzetben, ebben is az önbizalom építése a legjobb megoldás. Irányításkényszer helyett megtanulni bízni magunkban, hogy ha egyszer, kétszer, háromszor sikerült, negyedszer is képesek leszünk kezelni a váratlan helyzeteket, adódjon akármi. Al Ghaoui Hesna
  9. Mindig elindulni a legnehezebb, és kitalálni, merre menjünk. Ehhez a félelem kiváló iránytû lehet: hiszen egy olyan utat mutathat, amerre egyébként biztosan nem szeretnénk menni. Al Ghaoui Hesna
  10. A félelem hasznos lehet, de csak akkor, ha a megfelelő dolgokra irányul. A világ megértésének tekintetében a félelem ösztöne csapnivaló kalauz. Miközben rávesz bennünket arra, hogy a figyelmünket olyan valószerûtlen veszélyekre irányítsuk, amelyektől a leginkább tartunk, elhanyagoljuk azokat, amelyek valóban a legkockázatosabbak. Hans Rosling
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat