Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar, Örök hullámzás a víz felszíne. De lent a mélyben háborítlanul Pihen a tenger s az ember szíve, Hadd hullámozzék a víz felszíne.

Kapcsolódó idézetek

1. Nézze, mily csendes a tenger színe, pedig mélyében bizonnyal háborog! Ilyen a szív is. A szenvedélyek nem szûnnek meg abban soha. És a remények sem. Beniczkyné Bajza Lenke
2. Ha az ember szívét összehasonlítod a tengerrel, akkor a víz lenne a mozdulatlan. Ha jellemezném a hullámokat, amelyek a felszínt verdesik, azok képviselnék az élvezetet, vagy még inkább a haragot. Nem. Ezek a szavak túl sekélyesek a tengernek. Ha tudni szeretnéd, mi van a tenger mélyén, nyisd ki a szemed a mozdulatlanság belsejében, és haladj folyamatos rúgásokkal a tengerfenék felé. Amit tudni akarsz, hogy milyen személy is vagy valójában, még ha a mélység végeláthatatlan is...
3. Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív, Amíg ver, mindörökre nyugtalan. De mindörökké nyughatatlanul, Istentől mégis Békessége van. Nyugalma nincs, de Békessége van. Reményik Sándor
4. Örökkön nyugtalan a tenger, örökkön zúgnak a lombok. Örökkön háborog az ember, örökkön kicsik a dolgok. Su-La-Ce
5. Leírhatatlan érzés szembenézni a tengerrel! Az állandóan változó, a partot szüntelenül nyaldosó hullámok tele vannak élettel, olyan távoli földekre jutnak el, melyekről semmit sem tudok!
6. - A remény gyilkol, és olyan tengerbe hajszol, aminek a hullámait soha nem szelídítheted meg! (...) - De nem húz a mélybe, hanem a felszínen tart.
7. Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk. Victor Hugo
8. Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Petőfi Sándor
9. Mi mélyebb, mint a tengerek, És benne gyöngyök teremnek, Melynek van csende, vészei, Szentségei, szerelmei? - A szív, a szív, a szív! Erdélyi János
10. A víz mindig mozog, nem áll meg soha. Az eső lehull, aztán leszalad a patak a hegyekből, és folyó lesz belőle. A folyó elkanyarog az óceánig. Aztán elpárolog a víz, felszáll, mint egy lélek a felhőkbe. Aztán, mint minden az életben, megint kezdődik elölről. Jodi Lynn Picoult