Ugrás a tartalomra
Nincs olyan, hogy "a politikus". Nincs olyan, hogy "az iparmágnás". Nem létezik "a vezérigazgató" vagy "a munkavállaló, nincs olyan, hogy "az öregek". Üzletágak és lobbicsoportok ugyan vannak, de az ott dolgozó emberek ugyanolyan különbözőek, mint amennyire mi magunk is teljesen különbözőek vagyunk. A Német Szövetségi Gyûlésben, az amerikai szenátusban és a képviselőházban, az ENSZ-ben, a pekingi Nagy Népi Csarnok üléstermében, a Kokkaiban, vagyis a japán országgyûlésben, az Európai Parlamentben, a Lordok Házában és a Közösségek Házában, a Kneszetben és a különféle elnöki testületekben mindenféle emberi jellemmel találkozhatunk: elkötelezettel és érdektelennel, nyitottal és elzárkózóval, haszonlesővel és altruistával, példaképekkel és rossz példákkal, és mindannyian teljesen bele vannak szőve a politika, a gazdaság, a polgári és az üzleti élet szövedékébe.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt kell megérteni, hogy nagyon fontos, hogy legyen egy réteg a világon, ami nagyon sok emberből áll. Sok-sok millió meg százmillió, milliárd emberből. Õk vannak a legtöbben, és nem igazán különböznek egymástól. Értem? Meglehetősen egyformák. Mindegy igaziból, hogy bankban dolgoznak, vagy autókat árulnak, vagy képviselők, vagy akármik, az a lényeg, hogy jól össze lehessen keverni őket. Ne értsük félre, nem ütődöttek, nincs ezeknek semmi bajuk! Pont ez a lényeg, mert ha lenne valami komolyabb bajuk, akkor már lenne valami érdekes bennük, az meg ide nem való. Ezek nem rosszabbak a többinél, hanem ők a többi. Mindenki hozzájuk képest valamilyen. Szép vagy gazdag vagy szegény vagy okos vagy veszélyes vagy gonosz vagy szexi vagy akármilyen. Tehát valamilyen. Jelzővel illethető. A szürkeségtől eltérő.
-
A dolgozó nem csak egy dolgozó. A munkás nem csak egy munkás. A hivatalnok nem csak egy hivatalnok. Ezek az emberek élő, lélegző, fontos pillérek, akikre civilizációnk teljes szerkezete épül. Nem fogaskerekek egy óriási gépezetben. Õk maguk a gépezet.
Lafayette Ron Hubbard
-
Hiszem, hogy lehetséges egy másmilyen világ, de nem az, ahol az állam jó és erős, hanem ahol nincsenek többé államok, nem az, ahol a legjobb vezetők irányítanak, hanem ahol nincsenek többé vezetők, nem az, ahol az elnyomottak jobban élnek, hanem ahol nincsenek többé sem elnyomottak, sem elnyomók.
Melania G. Mazzucco
-
Nincsenek jó vagy rossz nemzetek. Nincsenek ellenséges vagy békés országok. És valahol mélyen úgy vélem, hogy még csak világosan meghatározható nemzetek sincsenek, csupán az emberi jellemzők sokféle, örökké változó keveréke létezik.
Szergej Geraszimov
-
Mindenkinek van szerepe, amit a családjától, körülményeitől, a társadalomtól készen és kötelezően kapott, van, aki a vágyait követve kikunyerál, kialkuszik, kiharcol magának valami más szerepet. Ez a szerep kialakul a családon belül, a munkahelyen, egyesületek keretei között és mindenütt. Szerepük van az embereken kívül a szervezeteknek, a pártoknak, de még a nemzeteknek is.
Szinetár Miklós
-
Kémek léteznek. (...) Persze nem olyan zseniálisak, mint James Bond. (...) Az az igazság, hogy mindenhol élnek olyan emberek is, akik hazájukért a legnehezebb feladatok elvégzésére is vállalkoznak.
Berkesi András
-
Demokrácia. Ahol boldog-boldogtalan szavazhat arról, ki irányítson, pedig a legtöbbek döntésében nincs helye az észérveknek. Nem is lehet, hiszen nem is látják át a folyamatokat. Aztán az emberek mindig rájönnek, hogy nem egy új messiás került hatalomra, hanem csak egy hozzájuk hasonló ember, aki, ha kell, hazudik, ha kell, manipulál, lop, csal, piszkos üzelmekbe keveredik. És gyakorta a legrosszabb embertípus áll politikusnak, illetve a legrosszabb embertípusból válik sikeres politikus.
Brandon Hackett
-
Nem a szervezés és nem az üzemek termelése a legfontosabb dolog valamely ország vagy nép életében. Hanem az erkölcs. Mert ahol ez nincs, ott semmi sincs.
Wass Albert
-
Nem minden ember az, aminek látszik.
-
Az emberek nem olyanok, amilyenek lehetnének, hanem olyanok, amilyenek lehetnek.
Móra Ferenc