Ugrás a tartalomra
Oly sok kedveset kaptam tőled: majdnem mindent.
Oly keveset adhattam neked: majdnem mindenem.
Kapcsolódó idézetek
-
Talán még fel sem fogtam azt, mit kaptam,
talán én mást érdemelnék.
Ahhoz, hogy mind az összes jót visszaadjam,
talán egy élet is kevés.
Hisz úgy szeretsz, ahogy soha senki más,
csak te vagy szívemnek a megváltás.
Tóth Gabriella
-
Akarlak. Akarlak egy kicsit. Nem sokat belőled, de nem is keveset. Adok helyette majd magamból sokat. Amit tudok, amim van.
Schäffer Erzsébet
-
Az ember addig tud szeretni, amíg adni, de én már csak neked vágyom adni, ami még maradt, azt a keveset.
Örkény István
-
Ami csak voltam és leszek, amit csak kaptam, amit adtam,
Amit örültem-fájtam és örültél-fájtál énmiattam,
Mindent, ami most elvesz, pedig teljesség volt és élet,
Az életed, az életem köszönöm, édesem, tenéked.
Székely János
-
Nem érdemelsz kevesebbet, mint az egész szívem. Sajnálom, hogy nem tudtam neked adni az egész szerelmem. Te vagy az első nő, aki mellett egész embernek éreztem magam, aki mellett úgy éreztem, rendben van, ha saját magam adom, sőt talán még különleges is vagyok.
-
S mert szív, felezve, alig-alig élhet,
én egész szívemet átadtam néked;
így maradok, mint ismersz,
egyre csonkább.
Michelangelo Buonarroti
-
Minden hibám nektek adom,
Van egy pár, inkább egy halom.
Minden ölelés, minden bánat
Otthont talál most majd nálad.
Halott Pénz
-
Te sokkal fontosabb vagy nekem, mint bármi más a világon. És te nekem adtad saját magadat. Ez sokkal több, mint amit megérdemlek, és ha ezen kívül is kapok tőled bármit, az csak még jobban felborítja az egyensúlyt kettőnk között.
Stephenie Meyer
-
Volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.
-
Ami szerelmet neked ajándékoztam,
örökre az enyém marad.
Ami benned szándék volt csupán,
mindörökre elveszett.
Pethes Mária