Ugrás a tartalomra
Öt év, évi majdnem tíz kiló. Mindig benne van az emberben: "Á, innen még vissza tudom hozni." Ez a lazaság abból fakad, hogy elvileg már ismerem a módját, tudom, mit kell csinálni, ha le akarok fogyni. Aztán a farkaséhséggel már nem tudunk mit kezdeni. Éhesek vagyunk és enni akarunk, és abban a pillanatban meggyőzzük magunkat arról, hogy enni nem bûn. És ezek a kis elvesztett csaták megpecsételik az egész háború sorsát.
Kapcsolódó idézetek
-
A fogyókúra újrakezdését folyamatosan halogatja az ember. Van egy olyan fázis, hogy ezt még le lehet farigcsálni. Aztán jönnek a különböző fázisok, mint a gyásznál. "Egy kicsit most elengedtem, de ennyi nekem még jár." Aztán látod, hogy ismét feljött pár kiló. Végül van egy holtpont, amikor már kvázi majdnem hogy megbékélsz ezzel. Hogy ez van. Valószínûleg az Úr, a világ úgy akarta, hogy én dagadt legyek. És nem fogok szenvedni egész életemben. És akkor visszajön a többi is.
Dombóvári István
-
Fogyni hasonló ahhoz, mint ha az ember a víz alatt próbálná visszatartani a levegőjét. Ennyi erővel azt is mondhatnám valakinek, tartsa vissza tíz percen át víz alatt a levegőt. "Húha, hát az kemény! És maga meg tudná csinálni?" Nem, nem tudnám.
-
Fázni, éhezni és félni akarok. Élni akarok, nem csupán úgy tenni, mintha élnék. És amikor elérkezik az idő, készen akarok állni arra, hogy tiszta fejjel, nyugodtan belesétáljak az erdőbe, és hagyjam, hogy az ottani élet táplálkozzon a húsomból és a csontjaimból, ahogy addig én tettem az övékből.
Mark Boyle
-
Természetes, hogy egy keveset adnunk kell az életünkből, hogy ne veszítsük el teljesen. Hat vagy nyolc órát naponta, hogy ne forduljunk fel az éhségtől. S végül is mindez hasznára válik annak, aki hasznot akar húzni.
Albert Camus
-
A győzelmek hajlamosak lekopni az emberről. A vereségek (...) azonban ott maradnak velünk, megérintik a vállunkat, lelassítják a lépteinket, kísértenek álmunkban.
Harlan Coben
-
Mindig lesz egy másik hegy,
és én mindig el akarom érni, hogy elmozduljon.
Mindig lesz egy fárasztó csata, néha pedig veszíteni fogok.
(...)
Azok a küzdelmek, amikkel szembenézek,
azok a lehetőségek, amiket kapok,
lehet, hogy néha legyőznek engem,
de nem török össze.
Miley Cyrus
-
A legfontosabb eszköz a fogyás eredményeinek hosszú távú fenntartásában: a kitartás. Ha egyszer elhíztunk, és le kell adnunk a felesleget, sokkal nehezebb dolgunk van, mint ha csak a meglévő súlyunkat próbáljuk fenntartani. Amilyen fortélyos, okos, makacs a zsír, ugyanolyannak kell lennünk nekünk is.
-
Azt mondják, hogy vannak jelentőségteljes kudarcok és vereségek, amelyek erősebbé tesznek. Tudod, hogy mit jelentenek ezek? Az élőlények számára a győzelem az élet, és a vereség a halál. Ez túlzó példa, de az emberekben megmaradt ez az ösztön. Azok, akik ismerik a vereség rettenetét, éheznek a győzelemre.
-
Ha kicsit hízol, akkor úgy tûnik, hogy ez még visszafordítható. A klasszikus: "Ezt ma még megeszem, holnaptól meg majd összekapom magam." Sokáig toljuk ki annak a határát, hogy mekkora súlyig visszafordítható a hízás. Elég rugalmas ez a határ."15 kiló, az mi? Elmegyek jövő héten párszor futni, kihagyok pár vacsorát, aztán el is van intézve a dolog." Ilyenekkel jól el is van bagatellizálva a dolog.
Dombóvári István
-
A súly leadása, megtartása olyan, mint a hazugság meg az igazság. Egy okos ember mondta. Ha igazat mondtál, akkor arra nem kell emlékezned. Csak a hazug ember kontrollálja, hogy mit mondott. Mit mondhattam ekkor ennek meg annak? Kicsit erre hasonlít ez. Az őszintén evő leveszi a polcról, ami megtetszik neki, és megeszi. A hazug evőnek, a fogyókúrázónak meg egyszerûen mindig le kell futtatnia a szoftvert, hogy mit ehet és mit nem ehet meg. Ez folyamatos harc.
Dombóvári István