Repültél hozzám s felborultak a székek szinte körülötted, (...) jöttem száz mérföldön keresztül, de az a két vagy három méter - amit utamból visszaadtál - mérföldek ezreivel ért fel, az a táv, az a semmi - pálya amivel megrövidítetted utam hozzád, az méri hosszát lemérhetetlen közelednek.

Kapcsolódó idézetek

1. Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni, Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni. Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek, Bocsánat azért, ha úgy tûnt, némán elküldtelek. A mennyben voltam veled és repültem ott fenn, Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn. Children of Distance
2. Kimondott szavaid széttörtek, ezer betûvé hulltak szét, A levegőbe nyúlva kaptam utánuk, de szétfújta mindet a szél. Leiner Laura
3. Bármilyen közel vagy valakihez, végtelen a távolság köztetek.
4. Oly sok kedveset kaptam tőled: majdnem mindent. Oly keveset adhattam neked: majdnem mindenem.
5. Semmit sem adtál, csak azt a percnyi sírást. (...) Ennyi maradt. De ez megmaradt, egyedül igaz bizonyítékként, hogy ami elmúlt, nem semmi volt, hogy az érzéseknek súlya volt, szépsége volt, lángja volt. Ez a kis kivetkőztető, hangtalan sírás, ez az, amire élesen, tisztán emlékezem, a szétnyomott nedvességre az arcodon. Bánat futott át a földön: valami történt. Létezett valami, aminek minden más jele bizonytalanná oszlott a messzeségben, az időben, de hogy akkor, utoljára, utolsó percben csupán, miután oly hosszú ideig bizonygattuk magunk és a másik előtt, hogy vége, nincs semmi már, nincs értelme, minek volt, miért kellett találkozni és álmodozni, hogy végül akaratlanul, akarat ellen mégis áttört a sírás, a bizonyíték. (...) Sírtál, és tudom, értelme volt a "semminek".
6. Érthetetlen, bár valahogyan biztosan megmagyarázható, hogy két embert, akik testvérek, tehát a világon szinte legközelebb kellene állniok egymáshoz, áthidalhatatlan távolságok választanak el, idegenebbek az idegeneknél, s tíz-tizenöt perc után már csak semleges dolgokról képesek beszélgetni, tudat alatt azzal a kívánsággal, hogy bárcsak adódna már valamilyen ürügy a búcsúzásra a véletlen találkozásnál, s járna le már végre a látogatás ideje, indulna a vonat és a többi. Szilvási Lajos
7. Olyan távolinak tûntél, pedig itt voltál a közelemben! Hiába éreztetted velem, hogy élek, attól tartok, valami meghalt. Én tényleg próbáltam rájönni, bárcsak megértettem volna, Mi történt a szerelmünkkel? Régen olyan jól mûködött. Abba
8. Veled egy óra vagy egy perc, amennyire tellett, Visszaadta, amit tőlem sok hosszú év elvett. Emlékszem, ahogy megfogtad a kezem a fényben, Nélküled én csak egy árnyék lettem a sötétben.
9. Kicsúszott alólam a föld és az égbolt, minden, mi te voltál, mert te fényévekre tőlem elhajoltál, s nem maradt belőled semmi más: a vágyam, mit itt hagytál nekem illatban, ágyban.
10. Utazás közben eltévedni szerencsétlen dolog, de elfelejteni az utazás célját és értelmét... ez sokkal kegyetlenebb érzés. Nyolc hónapig tartott az út, néha egyedül utaztam, néha mások is mellém szegődtek, és megfogták a kormányt, és összetörték a szívemet, de már nem én voltam az, aki megérkezett, alig hasonlítottam önmagamra. És ha elveszíted önmagadat, két választásod marad: vagy visszatalálsz ahhoz, aki voltál, vagy örökre elveszíted. Mert néha kívülről kell nézned önmagad, hogy eszedbe jusson, milyen akartál lenni, és hogy ehhez képest milyen ember lett belőled.