Ugrás a tartalomra
Romantikus komédiák sora szól arról, hogy az átültetett szív új tulajdonosa halálosan beleszeret a donor gyászoló özvegyébe. Lehet, hogy ezek a filmek nem túl életszerûek, de az új szív minden esetben új életet, talán teljes újrakezdést is jelent. Az új tulajdonosra valószínûleg még sok szép év vár finom mediterrán ételekkel, szerelemmel, vidámsággal és boldogsággal. Eleven, mindig dobogó szívvel.
Kapcsolódó idézetek
-
Előre tudható, mégis tragikus. Mindannyiunknak leáll egyszer a szívünk, az addig hátralévő idő azonban nem kell hogy drámai legyen. Épp ellenkezőleg: a "jó szívû" élet inkább egy komédiához hasonlít. A szív ebben az esetben is megáll, de előtte legalább sok nevetéssel és értelmesen tudjuk eltölteni az életünket.
-
A romantikus filmek mind ott érnek véget, hogy a szerelmesek örök hûséget esküsznek egymásnak. A dalok, a versek, a könyvek döntő többsége is a szerelemről szól. És ez így van jól. De - ha közhely is - az élet mégiscsak ott kezdődik, ahol a romantikus filmek véget érnek. Hogy akarnék-e filmet nézni az életről? (...) Van nekem saját életem, minek nézném meg a tévében is?
Kormos Anett
-
Bárcsak két szívem volna! Az egyik érzéketlen, a másik szüntelenül szerelmes lenne. Ez utóbbit azoknak a nőknek adnám, akikért dobog, míg a másikkal boldogan élnék.
Amin Maalouf
-
- Te hogyan gyógyítanál meg egy összetört szívet?
- Öö... orvosi beavatkozással?
- Lehet, hogy tényleg muszáj lesz újból szerelmesnek lennem.
-
Amikor egy nagy szerelem véget ér, először az ember azt hiszi, nem éli túl. Aztán túléli. És nemcsak túléli: talál újabb szerelmet, amiben egyre több öröme telik. Más az új szerelem, mint az előző, de újra érdemes élni miatta.
Csongrádi Kata
-
Ez is olyan érdekes dolog, hogy az ember valamilyen ok miatt beleszeret valakibe, vagy azt hiszi, hogy beleszeretett, és akkor hozzákopik, s a végén olyan mértékben azonosul vele, hogy saját testének egy másik részének tartja: ha neki van valami baja, akkor az nekem fáj, és fordítva. Ez csudálatos dolog.
Körmendi János
-
Életet adni lehet, hogy intenzív és misztikus meg minden, de maga a folyamat nem túl kellemes. De ettől még valami csodás kezdete, valami új kezdete, valami váratlané, valami igazé, amit lehet szeretni, ami megváltoztatja az életünket örökre.
-
A romantikus filmek happy enddel végződnek. Az életben csak a történet eleje boldog, a vége soha.
-
Van első, felejthetetlen szerelem! Amit az ember nem tud kitörölni szívéből, emlékezetéből, évek múlásával sem. Évtizedek után is egy szép, felejthetetlen, kellemes dolog. Egy felejthetetlen, gyötrelmes, megkínzó és mégis oly jó, oly kedves, oly gyönyörû! Ám az Élet mindenhez hozzápiszkál! Szép kapcsolatokat zúz széjjel, párokat szakít szét, szíveket tesz tönkre.
-
Vannak köztünk olyanok, akik rögtön megkergülnek, mihelyst egy új alak tûnik fel a színen. Ez nem szerelem, inkább valami torz vágy; ilyenkor a szerelembe szeretnek bele.