S csak rémes árnyak bálja, melyet A véres ablakokon át Ma itt disszonáns zene mellett Az utas kavarogni lát, A sápadt ajtóból ma rémek Folyója foly Örökké, s hova azok érnek, Van kacagás - de nincs mosoly.

Kapcsolódó idézetek

1. Bál volt itt, most véget ér, A szobában ülők arca csupa dér, Járkál csak, ki tudja, mit ítél A viharvert szíveken a szél.
2. Az évek múlnak, ráncokra cserélik a szépséget, löttyedtségre az erőt, a belső csend ordítóvá mélyül. A Halál egyfolytában az ajtófélfát támasztja már, és ha kedve szottyan, elkapja az embert. Vavyan Fable
3. Az álmok közt az élet olykor játék, A valóságból nincs több ébredés, A könnyek közt az érzés folyton fájó, Csalódásból út a menny felé.
4. Nem kértem életet, nem kértem bánatot, sem szenvedést, De kaptam eleget, hidd el, mellé félelmet meg rettegést. Most itt állok, a szellő fúj fülembe síró dallamot, A könnyek porba hullnak, én meg magányosan ballagok. Children of Distance
5. Ma fáj kinézni. Köd az ablakon. A szó nekem ma durva, színtelen. Karomra hajtom álmodó fejem, S a némaság meséit hallgatom. Sík Sándor
6. Nem vagyok szomorú. Vidám se. Nincs kedvem. Csak a fájdalom maradt; mégis. Mindig ugyanaz a fájdalom, mindig ugyanaz a félelem... és így sose könnyebb, sose nehezebb. Minden egyre rosszabb. Esterházy Péter
7. Most már járom kálváriámat, Volt arcok utánam köszönnek S vén szívemre, míg botorkálok, Kegyetlenül, gúnyosan jönnek Új szerelmek s még fájóbb könnyek. Ady Endre
8. Az ablakon már nem szûrődik ki fény, A falak is romosan állnak, A termen keresztül süvít a fagyos szél. Te még mindig tisztán hallod a lány hangját, De körülötted már senki nem énekli dalát.
9. A halál viszket. Szünet nélkül viszket; szakadatlanul bizsereg, finoman, alig hallhatóan kaparászik egy belső ajtón, a tudat felszíne alatt. Rejtve, álcázva, a legkülönfélébb tünetek formájában szivárog át, számtalan aggodalmunk, megpróbáltatásunk, konfliktusunk forrásaként. Irvin David Yalom
10. S ez minden, amiért az ember él? Setét, üres, határtalan kebel, Oh, a te magányod rémítő lehet! S így útazóim útra nem vezetnek. Egyik mint bálványt, hitvány port ölel, A másik rommá tenné a világot, Csak hogy fölötte ő lehessen úr. Vörösmarty Mihály