S kacsintok mégis én, mert tudom, minden hiába, nem vénülünk mi már, mert ügyetlen volt a bába, megnyomta egy kényeske helyen akkor fejünk s ez felment minket attól, hogy felnőttek legyünk s bár minden évvel munkád tudósi becse nő, én mégis így köszöntlek: szerbusz, te csecsemő!

Kapcsolódó idézetek

1. - Beláttam, nagymama, hogy a közvetlen családtagjaim mégsem annyira ostobák. - Üdvözöllek, drága unokám! Az ember akkor szokott ehhez hasonló apró felfedezéseket tenni, ha felnőtté válva maga mögött hagyja a kamaszkor nehéz éveit. Nálad valamivel tovább tartott. Most pedig igyunk arra, hogy téged végre felnőttnek lehet nevezni! Margit Sandemo
2. - Mégis mikor öregedtünk meg? - Én mindig öreg voltam (...). De tudod mit? Nem is bánom! Ha fáj valamim, legalább használtam. Már nehéz felmenni a lépcsőn, de csak azért, mert sokat másztam fel rajta ahhoz a férfihoz, aki szeretett. Itt-ott van néhány ráncom, de csak azért, mert oly sokszor rám mosolygott a nap. Azért nézek ki így, mert hát ittam, és bagóztam, éltem, szerettem, táncoltam, énekeltem. (...) Megöregedni nem szégyen (...). Azt ki kell érdemelni.
3. Egy csecsemő csak mosolyog: nem mérlegeli, ki méltó a mosolyára és ki nem. Mi is újratanulhatnánk mosolyogni, még mielőtt bármit megítélnénk. Stephanie Dowrick
4. Minden vicces, min nevetünk Tiszta szívvel, őszintén Azt se bánd, ha könnyed csordul Nevess te is, úgyszintén.
5. Nem azért születtünk, hogy állandóan féljünk. Azért születtünk, hogy boldogok legyünk. A csecsemők mindenen nevetnek. Arra születtünk, hogy boldogok legyünk és jobbá tegyük a világot. Dean Ray Koontz
6. Mindenkinek van valami baja. Valakinek eláll a füle, másnak nagy a hasa, megint más meg mekegve nevet, mint a kecske. De a külszín alatt mégis mindnyájan ugyanolyanok vagyunk.
7. Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis, Ne hidd, szivem, hogy ez hiába volt! És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendőmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben, És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen. Juhász Gyula
8. - Azon tûnődöm, hogy vajon felnőnek-e a férfiak? Azt hiszem, kisfiúk maradnak. Maga nem tûnődik ezen?... - Én nem szoktam tûnődni ezen, én tudom. És ha rosszat tesznek, még jobban elvárják, hogy babusgassuk őket, persze csak átmenetileg.
9. Teljesen mindegy, mennyit fejlődött a tudomány. Hiába bizonyította be, hogy nem kell félnünk a babonáktól, hogy nem az esőtáncon múlik az időjárás, vagy hogy senkinek nem fog jobban menni a sora, ha legurítjuk egy szûz lány fejét a piramis oldalán. A tudás, amit összegyûjtöttünk, nem öröklődik. Ezért minden újszülött ugyanúgy csöppen ebbe a világba, ahogy az már sok ezer évvel ezelőtt is történt. Maga is, és én is így kerültünk ide. Üresen és kíváncsian. És borzasztóan vágyunk rá, hogy mindannak, amit magunk körül látunk, legyen valami értelme. Nem akarjuk elfogadni a véletleneket, nem akarjuk elfogadni, hogy a dolgok csak úgy maguktól megeshetnek. Rendnek kell lennie! - Így lesz az emberből hiedelmeket készítő állat. Fehér Boldizsár
10. Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvû voltál. (...) Köszönet a nőknek, köszönet. Márai Sándor