Ugrás a tartalomra
Semmi nem indokolja, hogy ne tekintsek a sajátomnak jó pár olyan fotográfiát, amelynek készültekor jelen se lehettem. És ennek természetesen semmi köze a szóban forgó képek minőségéhez. Egyszerûen csak kiszámítható, hogy az adott helyen és időben én magam is ugyanazt vagy valami mérhetetlenül hasonló képet készítettem volna. Egyetlen más mûvészet sem enged meg efféle számolgatást. Akkor döbbenünk rá, milyen szûkös tarsoly a valóság, amikor egy kupacba szedjük az elmúlt másfél évszázad már-már gyanúsan hasonló fotográfiáit.
Kapcsolódó idézetek
-
Van valami mentségem az életemre? Csak az, hogy ez történt. Hogy beérem-e a folytatódással? El vagyok ragadtatva ettől a lehetőségtől. A magam módján, elég udvariasan elláttam a dolgomat, nem nyafogok, nem gyûlölök, nem hivalkodom. Szép lassan kihúzódtam a forgalomból, az emlékeimmel bajlódom, de vajon valóban megesett-e velem az, amit elfelejtettem? És ha a sötétből néhány képet előhívok? Fejben sok képet gyûjtöttem, aztán úgy hagytam nyersen, egyszer talán előveszem őket. Vagy soha.
Konrád György
-
A képek válogatása, szerkesztése, ami ugyanúgy a fotográfusi alkotómunka része, mint az exponálás, az lehet mindenestül és kétségbevonhatatlanul az enyém. De maga a leexponált kép többé vagy kevésbé a véletlen mûve is. A legátgondoltabb életmûben is.
Bartis Attila
-
A mûvészetnek nem az a dolga, hogy mint egy hatalmas tükör összegyûjtse a történelem minden viszontagságát, változatát, végtelen ismétléseit. A mûvészet nem zenekar, amely a menetelő történelem nyomában kullog. Azért van, hogy a maga történetét teremtse meg.
Milan Kundera
-
A fotó igazi nagy hazugság. De közben mégiscsak azt mutatja, ami ott és akkor megtörte a fényt. De bármiről: egy szobáról, egy autóról is lehet olyan képet készíteni, ami torzítja a valóságot - úgyhogy nagy a fényképész felelőssége.
-
Minden egyes kép, még a legpocsékabb is mindenekelőtt azt igazolja, hogy nem egy szoba sarkában, egy íróasztalnál telt a fél életem. Az, hogy a képeim egy részének ezen túl is van jelentése, ehhez képest istenigazából csak ráadás.
Bartis Attila
-
A fotográfia egy olyan kapu, amin keresztül be tudunk lépni olyan világokba, ahova alapvetően nem mennénk, mert nem lehetünk ott mindenhol. Egy jó fotó meghatározza a véleményünket olyan dolgokról is, amiben sosem lehettünk jelen élőben.
-
A téboly és a szentség a fotográfia számára valószínûleg elérhetetlen. Ha percekig mozdulatlanul ülök egy zongora előtt, a csend lehet zene, még a fehér papír is lehet vers - de a falra akasztott üres keret mindig festmény, soha nem fotográfia.
Bartis Attila
-
A fényképek között vannak valóságosak meg kitaláltak is, olyanok, amelyek csak valamelyikük képzeletében élnek, de Isten a tudója, hogy egyik-másik ilyen sohasem volt fénykép erősebb emléket hagy, mint néhány minden kétségen kívül valódi fotográfia.
-
A fotográfia időutazás: a pillanat mûvészete, amivel meg tudjuk állítani az időt, és megállítani az időt egy csoda. Csak valahogy ezt a csodát elszürkítettük. Ott állunk életünk nagy pillanata előtt, hátat fordítunk neki, belevigyorgunk a kamerába, megnyomjuk a gombot, és vége. A lényeg nem velünk történik, hanem mögöttünk. Pedig egy életünk van, és minden egyes pillanat megismételhetetlen, és ezek a képek segítenének nekünk emlékezni, mi mégis hátat fordítunk, csak azért, hogy elmondhassuk vagy megmutathassuk, hogy ott voltunk.
-
A fotográfia képes azon pillanat érzését felerősíteni, amit akkor éltem meg, amikor exponáltam. A fényképnek nincs is más választása. A fotográfia nem lát a jövőbe. Meg persze a múltba sem. Egy kép mindössze az a pont, ahol a jövő összeér a múlttal. Ha úgy tetszik: a folyamatos jelen.
Bartis Attila