Semmi sem változtatja meg az embert annyira, mint az életösztön. Hiszen ha mûködik, az erkölcsi értékek háttérbe szorulnak. Elnyomni vagy megszabadulni tőle szinte lehetetlen. Az emberi természet része - mindössze egy védekező mechanizmus -, akár az immunrendszer, a köhögés, a könnyek... ilyen egyszerûnek tûnik, de valamiért ennek az érzésnek a ritka "rohamai" az esetek többségében éles ellentétben állnak a bátorságról, lélekerőről, erkölcsről és hasonló efemer dolgokról való elképzeléseinkkel.

Kapcsolódó idézetek

1. Az emberi szörnyetegek élete sivár. Egyetlen, megszállott vágy hajtja őket, minden más csak annyira fontos, amennyire hozzájárul a vágy kielégítéséhez. Az emberi érzések oly lassan mosódnak ki lelkük szövetéből, hogy szinte már csak akkor vesszük észre hiányukat, amikor teljesen eltûntek. A lélek nem hal el, amíg él a test. Rohamok kísérik a lélek haláltusáját: érzelgősség, szánalom, túlzott erkölcsi érzékenység, felesleges és esztelen hősiesség.
2. Ez az egyetlen élet, ami számunkra adatott, tele van olyan kihívásokkal, amelyek fölött nincs hatalmunk. Meg tudod állítani például a szívverésed? A szíved saját ritmusa szerint dobog, és ez ellen semmit nem tehetsz. Lám, maguk az életfunkciók is túl vannak hatáskörünkön, nincs rájuk befolyásunk. (...) Ha felismerjük, hogy életerőnk forrása fölött nem rendelkezünk, könnyû megérteni, hány egyéb dologgal van ez hasonlóképp. Hát nem felszabadító a felismerés, hogy nincs értelme gyötörni magunkat? Shunmyo Masuno
3. Egy nem változik: az emberi természet. Nincs erkölcs, érvelés, csoda, mely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten. Márai Sándor
4. Ha emberi szeretettel szeretünk, a szeretetből könnyen átcsapunk a gyûlöletbe; de az isteni szeretet nem változhat meg. Semmi sem olthatja ki, még a halál sem. Ez a lélek lényege. Lev Tolsztoj
5. Az immunrendszer nem pusztán annak eszköze, hogy csillapodjon a köhögésünk. Elválaszthatatlanul kapcsolódik gyakorlatilag minden más életmûködésünkhöz. Miközben központi jelentősége van az életben maradásunk szempontjából, valószínûleg szerepe van a halálunkban is, vagy azért, mert csődöt mond, vagy, mert túlságosan is mûködik.
6. A fizikai erő nagyszerû, hasznos tulajdonság, de ha visszatekintek a múltra, biztos vagyok abban, hogy nem a fizikai erő teszi keménnyé az embert, hanem az erkölcsi tartás. Az, amikor döntést hozunk, és szilárdan tartjuk magunkat hozzá, legyen szó halaszthatatlan mûtétről, vagy egy gyógyíthatatlan beteg állat elaltatásáról. Amikor azt tesszük, amit tennünk kell. Ha jobban belegondolok, végső soron ez az erkölcsösség gyökere, mert erkölcsös ember nem tehet szert lelki nyugalomra, ha nem teszi meg azt, amiről tudja, hogy meg kell tennie. John Wayne
7. Minden embert két ösztön tart egyensúlyban, a halálé és az életé. Mindkettő ugyanarra a célra irányul, a nirvána elérésére. Az életösztön keresztülgázol mindenen, ami útjában áll. A halálösztön pusztításra tör, és így próbál eljutni a nirvánába. A személyiségben együtt hat mindkét ösztön, de ha túl nagy feszültség alá kerülnek, egyszerûen kiolvadnak, mint a túlterhelt biztosíték.
8. Az élet és az ellentéte közötti különbség olyan apró is lehet, mint egy vérrög, olyan jelentéktelen, mint egy légbuborék. A test végtére is egy gép. (...) Minél nagyobb számú mozgó alkatrésze van, annál nagyobb az esély, hogy valamelyik elromlik. És a testnek temérdek mozgó alkatrésze van. Joanne Harris
9. Az emberi akarat a gőzhöz hasonló materiális erő, és (...) az erkölcsi világban mi sem állhat ellent e hatalomnak, mihelyt az ember megtanul vele élni, koncentrálni tudja, s áramszerû anyagát a lelkekre irányítani képes. (...) Ennek birtokában az ember tetszése szerint módosíthat minden emberi dolgot, még a természet abszolút törvényeit sem kivéve. Honoré de Balzac
10. Semmi sem áll közelebb a modern ember erkölcsi felfogásához, mint a sztoicizmus. Kábítószerek helyett minden lehető szenvedés keresése; minden lehető szenvedélytől minden lehető módon való szabadulás: ez az emberi gyöngeség nagy programja, amely majdnem erőnek tûnik. Ilyesmit gyakran tapasztalunk. Minden, ami felizgat, hamar el kell, hogy jöjjön, ismételten és mindaddig, amíg már közömbössé válik. Minden, ami jó, el kell, hogy múljék, hogy megszokjam a hiányát. Nem bírom - és nagyon, nagyon sokan nem bírják az életet úgy és csak azért élni, hogy állandóan várni és rettegni kelljen, remélni és csalódni, hinni és kételkedni. Aszlányi Károly