Az emberi szörnyetegek élete sivár. Egyetlen, megszállott vágy hajtja őket, minden más csak annyira fontos, amennyire hozzájárul a vágy kielégítéséhez. Az emberi érzések oly lassan mosódnak ki lelkük szövetéből, hogy szinte már csak akkor vesszük észre hiányukat, amikor teljesen eltûntek. A lélek nem hal el, amíg él a test. Rohamok kísérik a lélek haláltusáját: érzelgősség, szánalom, túlzott erkölcsi érzékenység, felesleges és esztelen hősiesség.

Kapcsolódó idézetek

1. A lélek igencsak törékeny dolog. Ha szomorúság, félelem, kétely vagy a legcsekélyebb gyanú árnyéka beleköltözik, akkor azt a lelket elemészti a sötétség ereje.
2. Mi a fizikai test? Az emberi test pusztán csak tárgy. A létezés egy formája, amely túl tisztátalan, mintsem hogy látható legyen annak, ami benne isteni: a léleknek. Elég, ha felelevenítjük a test vérrel szennyes történetét: kapzsiság, éhség (...), hatalomvágy, dicsvágy. A fizikai testből ered minden vágyakozás, és az emberi ego nem tûnik el mindaddig, amíg a vágy jelen van. Az ember folytonosan küzd testi vágyai kielégítéséért és ennek soha nincs vége.
3. A gonosz lélek csak gonosz, testben is, testetlenül is. Hiszen mikor már annyira jutott a reinkarnációban, hogy emberi testet ölthetett, akkor is kiütközik belőle az ördögi természet. Mi egyéb a káröröm? A más szenvedésében való gyönyörködés? Gárdonyi Géza
4. A személytelen erőkkel és a sorssal nem tud mit kezdeni az ember; örökké idegenek maradnak számára. Ha azonban az elemekben is szenvedélyek viharzanak, mint a saját lelkünkben, ha maga a halál nem valami spontán folyamat eredménye, hanem egy rossz szellem erőszakos cselekedete, ha a természetben mindenütt olyan lények vesznek bennünket körül, melyekhez hasonlókat saját környezetünkből ismerünk, akkor fellélegezhetünk, mert immár biztonságban érezhetjük magunkat a bizonytalanságban is és értelmetlen szorongásainkat lelkileg feldolgozhatjuk. Sigmund Freud
5. A halál gondolata és a halál félelme minden másnál jobban kísérti az emberi lényt; az emberi cselekvés legfőbb mozgatórugója. E cselekvés elsőrendû célja az, hogy elkerülje a halál végzetét, hogy legyőzze, hogy valamiféleképp megcáfolja azt, hogy a halál az emberi élet vége és végzete.
6. A félelem fura dolog. Rátelepszik az ember mellkasára, átszivárog a bőrén, a szövetek rétegein, izmokon, csontokon, majd egy lélek nagyságú fekete lyukba gyûlik össze, és kiszippantja az örömöt, az élvezetet, a szépséget az életből. De a reményt nem. Valahogy a remény az egyetlen, ami ellenáll a félelemnek, és a remény az, ami lehetővé teszi a következő lélegzetet, a következő lépést, a következő apró, lázadó cselekedetet. Amy Harmon
7. Az ember élete pillanatnyi heroikus küzdelem a kezdet és a vég sötétsége között, és az életvágy önt erőt az emberbe, hogy folytassa ezt a végeredményben reménytelen harcot. Akiben az életvágy elhallgat, abban okvetlen a másik vágy lesz úrrá: a vágy a kezdet sötétsége után, mely egyúttal a vég sötétsége is. Szerb Antal
8. Semmi sem változtatja meg az embert annyira, mint az életösztön. Hiszen ha mûködik, az erkölcsi értékek háttérbe szorulnak. Elnyomni vagy megszabadulni tőle szinte lehetetlen. Az emberi természet része - mindössze egy védekező mechanizmus -, akár az immunrendszer, a köhögés, a könnyek... ilyen egyszerûnek tûnik, de valamiért ennek az érzésnek a ritka "rohamai" az esetek többségében éles ellentétben állnak a bátorságról, lélekerőről, erkölcsről és hasonló efemer dolgokról való elképzeléseinkkel.
9. Ha a test elhasználódik, és az elme megfárad, a szervezet örvend a halálnak. Csakhogy nehéz fölfogni, hogyan örülhet valaki a halálnak, ha még fiatal és erős: így az emberek az elmúlást általában valamiféle fenyegető szörnyûségnek tekintik. Az értelem ugyanis, a maga anyagidegen módján a jövő felé fordul, s úgy véli, jó dolog egyre tovább és tovább haladni, akár a végtelenségig, ám eközben nem látja be, hogy önnön anyagi mivolta végül is elviselhetetlenül kimerítőnek fogja találni az egész folyamatot. Alan Watts
10. Az élet egyszerre öröm és fájdalom. S amíg lélek van a testben, mindkettőt átéljük. A derût és a bánatot. A találkozást és az elhagyatottságot. Azt, hogy "vele" - és azt, hogy "nélküle". Csak a holt nem érzi mindezeket, mert nem létező. Közönyös. Nincs. Csak az fáj, ami él. Müller Péter