Ugrás a tartalomra
Senki nem mondta, hogy könnyû azzá az emberré válni, akivé lennünk kell. Bátorság kell ahhoz, hogy vállaljuk a hatalmat, amit találtunk és amit kiérdemeltünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet egyikünk számára sem könnyû, de nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit bármi áron is el kell érnünk.
Marie Curie
-
Az egész világ bizonytalan, és bármit teszünk, nap mint nap olyan kockázatokat vállalunk, amelyeket mások elfogadhatatlannak tartanának. (...) A bátorság ebben az értelemben se nem érzelem, se nem erény. Hanem cselekvés. Nem azt ígéri, hogy így vagy úgy fogjuk megélni a világot, hanem hogy közelebb kerülünk hozzá.
Roland Paulsen
-
Nem egyszerû megfejteni, hogy az emberek mitől lesznek egyszer csak bátrak.
Kálmán Olga
-
Az élet kemény, egyszer fent vagyunk, másszor lent, és senki sem jött úgy erre a világra, hogy útmutatót nyomtak volna a kezébe, amelyben benne állt, hogyan kell mindent jól csinálni. Azt azonban megtanultam, hogy van erőnk megállni, megkerülni a megszokott mintáinkat, és jobb döntéseket hozni. Megvan a hatalmunk, hogy minden egyes pillanatban eldöntsük, kik és milyenek akarunk lenni.
Jill Bolte Taylor
-
A hatalom azoké, akik hajlandóak megszerezni. Semmi köze a kemény munkához, a törekvésekhez vagy a megfelelő képesítésekhez. Gyakran nincs másra szükség, mint hogy elvegyük azt, ami a miénk.
-
Senki nem lehet biztos magában. Mindenkinek meg kell küzdenie a saját ördögével. És szerencsés ember, akiben van bátorság ehhez a küzdelemhez.
Isaac Asimov
-
Aki nem hisz, annak könnyû (...). A hit az, ami bátorságot igényel, és jellemet.
-
Nem kell jónak lenned, sem bátornak vagy erősnek, sem semmi másnak, ami távol áll tőled. Csak az legyél, aki vagy, és azt tedd, amit te akarsz, és azt erezd, amit te akarsz érezni. És ezt a magad kedvéért csináld, senki másért!
-
A világon nincsenek bátrak és gyávák, fiam! Csak bátrak vannak. Megszületni, élni, meghalni: ehhez már önmagában is elég bátorság kell. Mi, emberek, valamennyien bátrak vagyunk. És valamennyien félünk. Akit az emberek bátornak neveznek, az éppúgy bátor, és éppúgy fél, mint a többiek.
-
Semmi sem könnyebb, mint szavakkal dobálózni. És semmi sem nehezebb, mint nap-nap után a szavunkat betartva élni.
Arthur Gordon Webster