Ugrás a tartalomra
Sohase becsültem valami sokra a szeszes italból merített ihletet. Sőt, babonás meggyőződésem szerint bármilyen mesterséges élénkítés befolyásolja az ember éleslátását munka közben.
Kapcsolódó idézetek
-
A színlelés egy kicsit olyan, mint az alkohol. Kis mennyiségben még oké, de ha túlzásba visszük, akkor torzul a látásunk.
-
A beképzeltség általában elhomályosítja a tisztánlátást.
Lakatos Menyhért
-
Az ihlet nem jön magától, azt elő kell készíteni, ki kell dolgozni. Én csakis a munkában hiszek.
Sümegi Eszter
-
Az ember sohase tudja, mi lesz a leglelkesebb és biztatóbb inspiratiónak a végeredménye.
Munkácsy Mihály
-
A bőséges pénzáramlás nem jár szükségszerûen annak megfelelő, bőséges éleslátással, sőt tapasztalataim szerint gyakran felszínességgel és sablonossággal társul.
Jens Liljestrand
-
Semmit sem szabad felületesen csinálni. Ha nem fektetsz energiát a munkádba - bármi legyen is - , örömöt sem ad.
Koncz Zsuzsa
-
Sohasem értettem azokat, akik a szerénységet erénynek tartják. A módszeresen gondolkozó embernek mindent úgy kell látnia, amilyen, és ha valaki lebecsüli magát, éppen úgy téved, mint aki túlbecsüli.
Arthur Conan Doyle
-
El sem tudom képzelni, hogy hogyan lehet vallásos az, akinek van egy csepp humorérzéke is. Kivéve, ha szándékosan szemet huny és erőszakkal tartja csukva a szemét és az eszét.
Mark Twain
-
Minden ok nélkül határozott ellenszenvet éreztem iránta. Az ilyen ellenszenv úgy sarkallja az elmésséget, annyi alkalmat nyújt a szellemeskedésre. Az ember állandóan ócsárolhat valakit, anélkül, hogy egyszer is célba találna; de ha folyton csúfolódunk egy emberen, néha-néha okvetlenül ráhibázunk valami elmésségre.
Jane Austen
-
Engem az írás mindig boldogtalanná tett. Remélem, az olvasóimat is boldogtalanná teszem. Nem hiszem, hogy a mûalkotásnak az emberek jókedvre derítését kellene elvégeznie.