Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Sok ember hibája, hogy amikor minden rendben van az életével, megfeledkezik a nehéz időkről és azokról az emberekről, akik akkoriban mindent félretéve támogatták.

Leiner Laura
🐶 Kutya 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha az ember elfelejt együtt érezni, és inkább másokat hibáztat mindenért, még az olyan dolgokért is, amikről nem tudta, hogy rossz, amikor elkövette.
  2. Néha annyit foglalkozunk az elfeledett kapcsolatokkal, hogy megfeledkezünk azokról, akik mellettünk vannak.
  3. Mindannyian kaptunk már segítséget, támogatást vagy útmutatást más emberektől életünk valamely időszakában - amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Néha elég, ha valaki mellettünk áll, biztat, vagy egyszerûen csak jókor van jó helyen, hogy megváltoztassa életünk irányát. Aztán minden megy tovább, mi pedig hajlamosak vagyunk elfelejteni azt az embert, aki valaha oly mélyen megérintett bennünket, és megváltoztatta az egész jövőnket.
  4. Az emberek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy visszatérnek a régi boldogságuk színhelyére, és ezzel sikerül elrontani a legszebb emlékeket.
  5. Az emberek sokat panaszkodnak, hogy mindenféle kellemetlenség történik velük, amire pedig nem is szolgáltak rá, a jó dolgokról viszont általában megfeledkeznek. Főleg arról, hogy azokat ugyan mivel érdemelték ki. Cormac McCarthy
  6. Olyan sokan vannak az emberek. Könnyû megfeledkezni arról, hogy a világ tele van velük, zsúfolásig tele, s minden egyes személyről el lehet képzelni, hogy kicsoda... és rendszerint hibás az elképzelés. John Green
  7. Sokan azt hiszik, csak úgy tudnak szolgálni és segíteni, ha saját boldogságukról lemondanak, közben pedig elfelejtik, hogy csak az tud adni, akinek van mit adnia.
  8. Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt. Carl Gustav Jung
  9. Túl sokat felejtünk. Ha nem így lenne, nem követnénk el ugyanazokat a hibákat. Újra és újra. Benyák Zoltán
  10. Minden emberi lény közös tévedése, hogy azt hiszi: a hozzá közel állók éppannyi fontosságot tulajdonítanak személyének, mint amennyit ő maga. Holott mások (...) gyorsan elfeledik a velünk történteket, de ha nem is feledték el, az emlék korántsem olyan súlyos jellegû, amilyennek mi képzeljük. Maurice Druon
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat