Benyák Zoltán

Vigyázz, mit teszel az életedben, mert minden pillanatból marad egy kép! Aztán meg nem szabadulhatsz tőlük.

Nem akkor válik az ember felnőtté, amikor pénzt keres, vagy ha megáll önállóan a lábán. Inkább akkor, amikor meginog.

Nem jó dolog bolondként meghalni. A legtöbben mégis így végezzük. Az idő megfoszt az épelméjûségtől.

Az agy nem bír mindent megemészteni. Először csak felöklendezi a magányosan töltött időt, a veszekedéseket, a kínos pillanatokat, a szégyent, a dühöt, amit nem sikerült másokra zúdítani. Ezek visszabugyognak a felszínre, és nem hagyják az elmét lélegezni. Miközben fuldoklik, újabbak jönnek. Egyre rosszabbak. Az agy végül önként választja az őrületet.

Állatként élni a földön sokkal jobb, mint emberként. Könnyebb az elmének.

Képek. Ezeket visszük magunkkal. Minden mást hátrahagyunk. Azt mondják, csak a szépek maradnak a végére. Badarság! Jók és rosszak egyaránt itt vannak a fejemben.

A világvége is lehet szokványos, ha örökké tart.

Az élet leggyomorszorítóbb része az elmúlás árnya. Végig ott lebeg a fejünk felett, megkérdőjelez bármit, amit teszünk. Nevetségessé teszi a céljainkat, a terveinket.

Emlékekből állunk. (...) A beszédünk, a reakcióink egyes helyzetekre mind az emlékezetünkbe vésődött minták alapján történnek. Az ember üres lapnak születik, és teleírt könyvként hal meg.

Nincs lehangolóbb annál, ha távol a partoktól, a hideg és nyílt tengeren esni kezd.

Egyesek egész életükben a következő pillanatot várják. Azt hiszik, hogy egy előjáték részesei, és hamarosan elkezdhetnek majd élni. Mások észreveszik, hogy az élet már elkezdődött.

Fiatalnak lenni annyit tesz, hogy hiszel az álmaidban, az erődben, a kitartásodban, ami elvisz azokig az álmokig.

Ezer figyelmeztető szó sem ér fel egy sors osztotta pofonnal.

Még egy nő is jobban megismerhető, ha nem csupán egy-két emberöltő áll a férfiember rendelkezésére.

A szabadság fejben kezdődik! Még karantén idején is!

Túl sokat felejtünk. Ha nem így lenne, nem követnénk el ugyanazokat a hibákat. Újra és újra.

A rövid távú magány jó dolog. Kell, hogy az ember tisztába tegye magát, és kidobja a szart. Lomtalanítani kell.

Mi már a mindennapjainkban megéljük, hogy ami tegnap még vicc volt, az mára eretnekség. Egyre zavarosabbá válik minden, nincsenek szilárd szabályok, nő a bizonytalanság, a kapaszkodók eltûnnek.

Nemcsak a céljaink különböztetnek meg minket egymástól, hanem az odáig vezető út is, amit helyesnek érzünk.

Az ember már csak így mûködik. Idealizálja magát, miközben degradál másokat, ezen az ócska módon igazolva magának, hogy az általa választott út a helyes, mi több, az egyetlen igaz út.