Ugrás a tartalomra
Sokan azt hiszik, csak úgy tudnak szolgálni és segíteni, ha saját boldogságukról lemondanak, közben pedig elfelejtik, hogy csak az tud adni, akinek van mit adnia.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokan önmagukban nem boldogok, és azt gondolják, hogy majd egy másik ember boldoggá teszi őket, csakhogy ez teljesen reménytelen vállalkozás.
Popper Péter
-
Adni csak azt tud az ember, amit kap is. Ahhoz már nagyon nagy lélek kell, hogy ez ne így legyen.
Müller Péter
-
Csak az olyan ember tud igazán boldoggá tenni másokat, aki maga is képes belül boldogságot, harmóniát érezni. Ez néha sokkal nehezebb mindennél.
-
Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy csak annyi szeretetet és megbecsülést fognak kapni másoktól, amennyit maguknak adnak. Sokan azt hiszik, annyi tiszteletet kapnak majd a másiktól, amennyit neki adnak. Ez hazugság. Nem mûködik.
Csernus Imre
-
Az emberek többsége azt hiszi, hogy csak adni nagylelkûség. Pedig az elfogadás is a szeretet aktusa. Hagyni, hogy boldoggá tegyenek minket, amitől a másik is boldog lesz.
Paulo Coelho
-
Sokan közülünk nem is tudnak a bennük lakozó erőről, vannak, akik nem törődnek vele, vagy egyszerûen hihetetlennek vélik; s többnyire önmagunk helyett másoktól, társadalombeli helyzetünktől várjuk a segítséget.
Shirley Maclaine
-
Ne csak élni hagyjuk egymást, segítsük élni a másikat, hogy a maga útját járhassa, még akkor is, ha ez az út éppen tőlünk elvezet. Tanuljunk meg lemondani arról, hogy minden úgy történjék, ahogyan elgondoljuk és ahogyan szeretnénk. Amíg ezekre nem vagyunk képesek, nem tudunk bensőségesen ünnepelni, mert állandó csalódottságot élünk meg amiatt, hogy a világ nem olyan tökéletes, mint amilyennek megálmodtuk.
Simon András
-
Az, aki azt hiszi, hogy boldogul a többiek nélkül, téved, de az, aki azt hiszi, hogy a többiek nem tudnak boldogulni nélküle, még jobban téved.
-
Sokan vannak, akik mereven ragaszkodnak ehhez vagy ahhoz, túl konkrétan képzelik el, hogy mi a szeretet, és akkor persze, hogy magányosságot élnek át, ha esetleg nem azt kapják, amit elvárnak másoktól.
-
Aki csak egyetlen emberen is segít, ezzel betölti életének értelmét, akkor igazán megéri, hogy az ember másoknak adja át magát, végső erejéig, sőt erején túl is. Akkor jogos lenne minden áldozat, és még a hazugság is - amely másokat boldoggá tesz - fontosabb, mint minden igazság.
Stefan Zweig