Ugrás a tartalomra
Sok pár végül azért válik el, mert mindkét fél azt hiszi, másvalakivel majd jobb lesz, később mégis hasonló helyzetben találja magát, és rá kell jönnie, hogy egyedül a narrátor változott meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak, akik sokéves házasság után válnak el. Ez mindössze annyit jelent, hogy az együtt töltött hosszú idő alatt sokat változtak, és ami egykor boldogságot jelentett, az nem marad feltétlenül örökre szóló örömforrás. Hiszen emberek vagyunk, változhatunk.
-
Az emberek azért házasodnak, mert szeretik egymást, tehát nyilván azért válnak el, mert elfogy a szeretet.
Fredrik Backman
-
Könnyûnek tûnik megtenni az első lépést a másik irányába, sokan mégsem teszik meg. Ezért van annyi válás. Kár! Hány szerelem megy tönkre, pedig némi erőfeszítéssel újra fellángolhatnának!
Raphaëlle Giordano
-
Amikor egy párkapcsolat nem mûködik és vége lesz, akkor nagyon sok ember ahelyett, hogy elkezdene önmagában vizsgálódni, hogy mi az, ami nem stimmel, inkább villámgyorsan keres egy akármilyen másikat, csak hogy elfelejtse, hogy mi az, amiből éppen kijött. Vagyis ott van az illető ember, belerokkanva valamibe, bizonytalanul, és mégsem önmagával kezd foglalkozni, hogy miért nem jött össze... Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyenkor el kellene kezdeni sírdogálni, és sajnálni kéne magát, mint azt sokan teszik ilyenkor, hanem őszintén szembe kell nézni mindazzal, ami fáj. És ha egyedül nem megy, akkor segítséget kér.
Csernus Imre
-
Akinek megromlik a párkapcsolata, többnyire hajlamos a másik felet hibáztatni. Világosan látja, miben kellene a másiknak megváltoznia ahhoz, hogy mûködjék a kapcsolat, de igen nehezen ismeri fel, mivel járul hozzá ő maga a problémák kialakulásához.
Jorge Bucay
-
Miért gondolják azt az emberek, amikor elhagyják a partnerüket valaki másért, hogy okosabb úgy viselkedni, mintha nem lenne harmadik? Azt gondolják, kevésbé fog fájni a partnerüknek, ha elhitetik vele, hogy kizárólag azért lépnek le, mert nem bírják tovább őket, és csak két hét múlva futnak össze mintegy véletlenül holmi autóstáskás, magas Omar Sharif-fazonnal, miközben a régi partner minden este könnyekre fakad a fogmosópohár láttán? Olyanok, mint azok, akik hazug indokokat eszelnek ki az igazság helyett, akkor is, ha az igazság jobb a hazugságnál.
Helen Fielding
-
Ha házasok egyszer oda jutottak, hogy hibáikat kölcsönösen méregetik, hogy egymástól távozva csak azt keresik, kinek van igazsága: jobb, ha mindjárt válópert kezdenek, mert a szerelemnek vége.
Eötvös József
-
Ki tudja, lehet, hogy ezért jövünk ki egymással. Te látod bennem a jót, én látom benned a rosszat.
-
Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.
Marilyn Monroe
-
- Komolyan hiszi, hogy jobb lesz? Miért?
- Mert minden elmúlik.
- Változik, de nem feltétlenül lesz jobb. Rendbe kell hozni a dolgokat, nem elég beszélni és reménykedni.