Ugrás a tartalomra
Sose mondj el semmit ezerszer egy gyereknek! Inkább ne mondj semmit, és leld örömödet benne úgy, ahogy van! Éppen ez a szeretet egyik legegyszerûbb meghatározása: örülni a másiknak úgy, ahogy ő van.
Kapcsolódó idézetek
-
Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy "szeretlek", egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi.
Leiner Laura
-
Ha segítik a gyereket abban, hogy harmóniában legyen a természettel és önmagával, ha a gyereket minden lehetséges módon támogatják, táplálják, bátorítják, hogy természetes legyen és hogy önmaga legyen, hogy önmaga fénye lehessen, akkor a szeretet egyszerû dolog. Akkor az ember egyszerûen szeretetteljes!
Osho
-
Az embernek soha nem kell kimondania, hogy "szeretlek". Elég, ha csak végzi a szeretet cselekedeteit.
Ingmar Bergman
-
Szeressétek a gyermekeiteket, amennyire csak tudjátok, és adjátok meg nekik azt az érzést, hogy önmagukért szeretitek őket, és nem azért, ami válhatna belőlük. Szeressétek mélységesen őket, és adjátok meg nekik az érzést, hogy olyannak fogadjátok el őket, amilyenek.
Osho
-
Adjatok egy csókot minden kis gyermeknek, aki mosolyog reátok! Fogjatok kezet minden emberrel, aki szenved! Ne számláljátok meg, hogy hány csókot adtatok annak a gyermeknek, és hányszor fogtatok kezet szenvedő emberekkel! Szeretni: már magában is boldogság.
Paolo Mantegazza
-
Soha ne félj túl boldoggá tenni egy gyereket. A boldogság az a légkör, ahol a szeretet kifejlődik.
-
A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is.
Feldmár András
-
- Állandóan azt hajtod, hogy nem szeretem a gyermekemet.
- Szereted, nem mondom, de ahogy neked jó. Olyannak szeresd, amilyen! Ez a nehéz.
-
A szeretet kifejezésére végtelenül sok szó létezik a világon, de minél egyszerûbb az, amit el akarunk mondani, annál kevésbé tudunk bármit is mondani.
-
A szeretet nem szokás, elkötelezettség vagy hála. A szeretet nem az, amit a romantikus dalok mondanak róla. A szeretet van. (...) Nincs definíciója. Szeress, és ne kérdezz sokat. Csak szeress.
Paulo Coelho