Ugrás a tartalomra
Sosem értettem, miért csináltat valaki tetoválást magára. Jobb dolguk is akadhatna, mint elcsúfítani a testüket. Ugyanakkor megkönnyíti az azonosítást.
Kapcsolódó idézetek
-
Gyûlölöm a tetoválásokat. Csak az tesz magára jeleket, aki nem tudja, hogy kicsoda. Igaz, senki sem tudhatja igazán, hogy kicsoda, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy az teszi magára, akit nem is érdekel, hogy kicsoda.
Gerlóczy Márton
-
A tetoválás (...) önként vállalt stigma, titkos üzenet, mágikus jegy, egy homályos azonosság burkolt - vagy éppen nyílt, tüntető - vállalása. A tetoválás valamit hozzá akar tenni a személyiséghez - miközben lehet, éppen elvesz belőle.
Bodor Ádám
-
A tetoválások közlik azt, ami kikívánkozik belőlünk. Vagy elrejtenek olyasmit, amihez másoknak semmi közük.
-
A tetoválások érdekesek, ugyanakkor mindegyik egy maszk is egyben: a saját múltadat állítod ki velük a testeden.
Keanu Reeves
-
Engem soha nem érdekelt igazán az emberek fajtája, színe vagy vallása. Azt gondolom, hogy ez csak időpocsékolás. Sokkal szívesebben töltöm az időmet tartalmasabb dolgokkal. Szomorú, hogy az emberek csak úgy tudják meghatározni önmagukat, ha különböző csoportokba sorolják magukat. Biztos nagyon ijesztő, ha az ember úgy érzi, egyedül van, és mégis egyszerre kapcsolatban áll mindennel és mindenkivel.
-
Nem értek egyet azzal, hogy valakinek szégyellnie kell magát a külseje miatt. Szó sincs róla. De az, hogy elhitessünk magunkkal, hogy nem tartozunk felelősséggel a testünket illetően, az egy szörnyû bûn.
-
Kínoztak meg valaha? Olyanok, akik sosem vették a magadfajtát emberszámba. Kínoztak meg valaha? Ugyanis nem maga a fájdalom a legfélelmetesebb az egészben, ahogy nem is a további kínzások ígérete. Hanem a tény, hogy ha a fájdalom abbamarad is, ha még elengednének is - megfoszt valamitől. Ez a kín, ez a félsz: ez a csüggedés. Megfoszt önmagunktól, minden akaratunk ellenére átalakulunk.
-
Soha nem értettem, hogy miért ilyenek az emberek,
Ott bántják a másikat, ahol csak lehet.
Most nem mondom, hogy én másmilyen vagyok,
Én csak jobb szeretnék lenni, de sajnos ugyanilyen maradok.
-
Sokan azért félnek az önfeltárástól, mert azt hiszik, van bennük valami eredendően elfogadhatatlan, visszataszító és megbocsáthatatlan. Így amikor teljes egészében feltárják magukat, és mégis elfogadással találkoznak, komoly segítséghez jutnak.
Irvin David Yalom
-
Van, amit az ember nem is akar elmondani. Nem azért, mert szégyelli. Csak mert néha jobb - és másokkal szemben is kíméletesebb - megőrizni a látszatot.
Stephen King