Ugrás a tartalomra
Sosem hittem volna, hogy egyszer rátalálok arra, akit lelki társamnak nevezhetek. De megtaláltalak. Olyan ez, mint amikor az ember rájön, hogy mégis léteznek csodák, és az álmok mégis valóra válnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Ritka nagy szerencse, ha találunk valakit, akinek feltárhatjuk a lelkünket, és aki elfogad annak, akik vagyunk. Sokáig vártam, egy örökkévalóságig, hogy meghaladjam önmagam, és veled úgy érzem, végre hozzákezdhetek.
-
Ahogy mindent szép sorjában végiggondoltam, rájöttem, hogy életemben először van egy barátom (...), aki tökéletesen megért. És akinek valaha is volt kapcsolata valakivel, akár csak öt percre is, annak ez fontos. Mert egyszerre csak nem éreztem úgy, mintha más világban élnék, hanem azt éreztem, hogy van egy személy, akit szeretek és tisztelek, aki megkapta a szívem egy darabját, és aki ugyanúgy érez, mint én. (...) Nem éreztem már olyan egyedül magam. Sőt, ennél is többet mondok: úgy éreztem, mintha lebegnék.
Cecelia Ahern
-
Soha nem gondoltam volna, hogy tényleg komolyan mondod ezt, hogy elfogadhatsz engem (...). Soha nem fogom megtudni, hogy mivel érdemeltem ki ezt az ajándékot. De miattad olyanná vált az életem, amiről még csak álmodni sem mertem soha.
-
Soha nem hittem volna, hogy ilyesmi létezhet - olyan szerelem, amely teljesen magával ragadja az embert. Ami mindent, ami addig fontos volt, jelentéktelenné tesz. Ami az embernek a legmélyebb kétségbeesést és a legnagyobb boldogságot ajándékozza.
-
A barátság, az összetartozás érzése szerintem az egyik legcsodálatosabb dolog az emberi létezésben. Kicsit hasonló, mint a szerelem. Szerintem akkor fonódsz össze igazán egy emberrel, ha ő valamilyen formában te vagy. Valahogy elkezdtek eggyé válni.
Till Attila
-
És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után.
-
Átölel, de úgy, hogy érzem is. Ha hozzám ér, megnyugszom, mert tudom, minden rendben lesz, még ha totál káosz is most minden. Mellettem van, és érzem az erőt, azt, ami engem is erősebbé tesz, megnyugtat, de nem tör össze. Óvatos, de határozott. Szeret, de nem fojt meg. Támogat, és nem fog vissza. Kitart és hisz bennem. Bízom benne, ő meg bennem. Van ilyen. Megtalálhat, és meg is fog találni. De csak akkor, ha meg kell találnia. Ha nem, beletörődöm, elfogadom. Nem tehetem egyértelmûvé, hogy meg kell történnie, hogy meg kell kapnom. De ettől még minden áldott nap hiszek benne. És mint tudjuk, a hit csodákra képes - én meg azokra utazom.
Oravecz Nóra
-
Tényleg csodaszámba megy, ha megtaláljuk a másik felünket (...), azt az egyetlen személyt, aki teljessé teszi az életünket, jóban és rosszban is egyaránt.
-
Ha valaki találkozik az igazival, azt egyszerûen tudja. Másra sem tud gondolni. Õ a legjobb barátod és a lelki társad is egyben. Alig várod, hogy vele élhesd le hátralévő életed. Senki és semmi más nem fogható hozzá.
-
Nincs csodálatosabb dolog annál, ha az ember szeret valakit, és viszontszeretik. De talán mégis van: ha az ember megtalálja a lélektársát. A lélektárs az a valaki, aki olyan, mint te. Õ az, aki megért, aki érez téged, mint senki más. Õ az, aki úgy szeret, mint senki más, és mindig veled marad, bármi történjen is. Azt mondják, semmi se tart örökké, én viszont szilárdan hiszek abban, hogy van örök szeretet, ami akkor is tart, ha a másik már nincs közöttünk.
Cecelia Ahern