Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Szûk a tudásnak az a köre, amely az embernek sajátos helyzetében üdvére van, és ez a kör hozzá közel, a személye körül, közvetlen életviszonyai körül kezdődik, s innen tágul tovább, de minden kitágulásában ehhez a középponti igazsághoz kell igazodnia, amelyből minden áldás fakad.

Johann Heinrich Pestalozzi
🔮 Jövőkép 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ami a tudás határait illeti... egyfelől végetlenül tágak, másfelől túlságosan szûkek. Ám épp ott tágasak, ahol szûkebbek lehetnének, és ott szûkek, ahol a végtelenben kellene lenniük. Vagyis amiről semmit sem érdemes tudni, az a tudás számára könnyen elérhető, amit azonban fontos lenne tudni, elérhetetlen. Su-La-Ce
  2. "A tudomány hatalom." Sőt: a tudás boldogság, mert akinek széleskörû és mélységes tudása van, az megkülönbözteti az igazi célt a hamistól, a magas rendû dolgot az alacsonytól. Aki megismeri az emberi haladás útján született gondolatokat és cselekedeteket, mintegy érzi az emberiség szívverését az évszázadokon keresztül. És aki ezen ütőérlüktetésből nem érzi ki az ég felé törekvés vágyát, az előtt az élet összhangja örökös sötétségbe van temetve. Helen Keller
  3. A szépnek a szeretete ritkán vonatkozik szûk körre, például csak a matematikára, pláne csak annak egy ágára. Mindenféle szépet szeretni kell, ez az igazi emberi élet. Alexits György
  4. Megtanultam - és ez az öregség nagy áldása, hogy az ember megtanulja -, hogy nem egyértelmû az igazság. A dolgokhoz sokfelől lehet közelíteni, s minden közelítésnek van érvényessége. Beney Zsuzsa
  5. Örök igazság az, hogy nem szereti az ember, ami reá nem tartozik; ami közelébb illető, az vonzza magához: a reá illő, néki használó igazságokat keresi. Kicsinosodott ész kell ahhoz, hogy a közönséges s széles terjedésû igazságokat kedveljük; a gyermek olvasónak és a gyermekded nemzetnek közel kell találni az igazságok mellett az utilét vagy a dulcét, mert azokat messze nem tudja keresni. Kármán József
  6. Bizonyos fokig tudás, tapasztalat és emberi magatartás része, hogy az ember aránylag tisztában legyen azzal, hol van a helye, mit is gondoljon magáról. Akkor pedig nincs szüksége különösebb bókokra, elismerésre, netán további ösztönzésekre. Bodor Ádám
  7. Az okosság kezdete rájönni a titkokra, a bölcsesség kezdete megismerni magát az embert. On Sai
  8. Tudásunk szüntelen kiterjesztése a legnagyobb és a legkisebb méretek ismert tartományán túlra (...) valójában az Univerzum emberhez szelídítésének, humanizálásának folyamata. Patkós András
  9. Mindent meg kell ismerni, ami megismerhető. Nincsenek kitüntetett ismeretek, az egyes ismeretkomponensek egymáshoz kapcsolódnak, egymást segítik, a tudomány szövedéke nem szelektálható szerves egész, ami ma esetleg kevésbé fontos, holnap az lehet a legjelentősebb. Csányi Vilmos
  10. A tudás adott méretû szőnyeg, a világ pedig nagyobb. Nem amiatt érdemes aggódni, ami kilátszik a rojtok mellett, hanem amiatt, amit a szőnyeg alá söpörnek. Mark Lawrence
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat