Ugrás a tartalomra
Szamárság bízni csak úgy a szavakban, olyan nincs, hogy rossz a mondat, de jó a szó, az elemek tiszták, a szabályok világosak, csak az egész piszkos és sötét.
Kapcsolódó idézetek
-
Tudja, sokszor a szavak hibásak csak. Az ember akar valami jót, s a szavak másképpen jönnek valamiképpen, és egészen más lesz belőle, mint amit az ember akart. A szavak csak úgy jönnek, az ember nem is gondol oda, csak kimondja őket. És készen van a baj.
Wass Albert
-
Soha ne felejtsd el, hogy pontosan olyan vagy, amilyennek lenned kell. Úgy vagy jól, ahogy vagy. Ha bárki bármi mást mond, nos, az szamárság.
-
Ostobaság ellentétes erőkről, egymással szemben álló oldalakról, egymást kiegészítő fogalmakban leírható valóságról beszélni, szamárság jóról és rosszról, mert minden rossz, vagy semmi nem az, mert a teljes valóság csak egyféleképp nézhető, folyamatos pusztulásként, permanens katasztrófaként, a katasztrófa a realitás, ebben élünk, a legkisebb szubatomi részecskétől a számunkra legnagyobb bolygónyi méretekig, minden.
Krasznahorkai László
-
Semmi sem szép, semmi sem rút, semmi nem igaz és semmi nem hamis. Mindez csak a véleményekre vonatkozik. Semmi sincs úgy, ahogy azt a vélemény állítja; az emberek hiszik csak úgy, mert megszokták. A tettekre pedig ugyanez vonatkozik.
-
Bízzál bennem! Csak két szó, semmi több, csak két szó. De milyen szó? Még külön kikérjük magunknak a bizalmat, elvárjuk, hogy megbízzanak bennünk, és utána szemrebbenés nélkül hazudunk tovább.
John Cure
-
A jó, a rossz csak szó,
Olyan, ami sokszor változó.
Dés László
-
Amióta beszélni tudnak az emberek, szavalnak mindenféle szépet, és amíg mondják, talán még maguk is elhiszik, aztán amikor arra kerül a sor, valami olyan disznóságot csinálnak, hogy az még a saját várakozásukat is felülmúlja. Én nem hiszem, hogy van ideális megoldás a társadalmakra. Egyáltalán nem hiszek semmilyen ideális megoldásban. Az egyedüli, amiben hiszek, hogy van jó és rossz. Emberi vonatkozásban persze. És a jó nem azért van, hogy győzzön. De van.
Kántor Péter
-
Minden rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben.
Lauren Oliver
-
A bizalom iszonyúan erős szó, amely stabil állapotot eredményez. Megbízni a másikban és őszintének lenni hozzá - ezt a legtöbb ember adott helyzetben nem meri megtenni, nehogy ráfázzon. Az őszinteséghez furcsán állnak hozzá az emberek.
Csernus Imre
-
A tettek egyedüliek és megmásíthatatlanok, míg a szavakat meg lehet ismételni, vissza lehet vonni, el lehet csépelni és helyre lehet igazítani, letagadhatjuk őket és megtagadhatjuk őket, megmásíthatjuk őket és elfelejthetjük őket.
Javier Marías