Ugrás a tartalomra
Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy éppen úgy, mint voltak idők, amikor a tigrisek számára még nem termett babér, úgy jönnek el azok az idők, amikor számukra már nem lesz élhető az élet, kivéve az állatkerteket és más rezervátumokat. És ez éppígy igaz kulturális örökségünk jó részére.
Kapcsolódó idézetek
-
Legalább az élet egy részét annak kell szentelnünk, hogy éljük is az életet, nem kizárólag azon igyekeznünk, hogy ne szakadjon vége. Pontosan ezen az alapon értékeljük az adófizetőknek a mûvészetre elköltött pénzét. Ez indokolja a ritka fajok és a szép épületek megőrzését. Ebben a szellemben válaszolunk azoknak a barbároknak, akik szerint a vad elefántokat és a történelmi épületeket csak akkor kellene megőrizni, ha az "kifizetődik".
Richard Dawkins
-
Egy olyan állatfaj, melyből csak egy-két példány él, nyilván értékes és védendő, függetlenül attól, hogy szép-e, hasznos-e, azaz függetlenül a belső értékeitől. Ezt nem csak a természetről, de az emberi kultúráról is el lehet mondani, a nyelvekről is: minden nyelv eltûnése veszteség.
Nádasdy Ádám
-
Amikor olyan sok ember meghal, nem érdekes a mûvészet. Tévednek. Mert pontosan ezért harcolunk a kultúráért, hogy megmaradjon nekünk. Hiába irtanak ki generációkat, hiába égetik fel az otthonukat, a városok újra benépesülnek. Ám ha elpusztítják a mûkincseiket, a történelmüket, az sajnos örökre elvész. Csupán hamu marad.
-
A civilizáció számtalan hasznos vívmánya mellett a természet erői az ember léte ellen fordulnak, ha az egyensúlyt biztosító élővilág pusztítása tovább folytatódik. Meg kell tanulnunk a tudással élni és nem visszaélni. Ez az út azonban legalább olyan kemény lesz, mint az, ahogy eljutottunk idáig.
Tompa Anna
-
Léteznek (...) helyek és nyomok, amelyek ha egyszer elpusztulnak, örökre megfosztanak bennünket a lehetőségtől, hogy tanuljunk múltunkból, hogy megértsük ősi történetünket, hogy megtudjuk, kik is vagyunk mi valójában, és mi lehet a szerepünk a természet fejlődéstörténetén belül.
-
Az erdőnek és teremtményeinek - növényeknek és állatoknak egyaránt - olyan jelentőségük van, amivel mi Nyugaton nemzedékekkel ezelőtt elvesztettük a kapcsolatot. Ez a kapcsolat (vagy inkább függés) éles ellentétben áll az állam akaratával, szeszélyes és ijesztően alapos környezetpusztításával.
-
Volt idő, amikor a természeten múlt, hogyan maradhatunk életben. Most rajtunk múlik, hogy a természet hogyan maradhat életben.
-
A legtöbb ember abban a tévhitben él, hogy ha a természet elpusztul is, az ember azért még tovább élhet. Ez nagy baj, és ha nem így lenne, már sokkal előbb menteni próbálták volna az erdőt.
Konrad Lorenz
-
Elemi szükségünk van a kultúrára. Élelem nélkül eltengődünk, pár órás alvásokkal is meglepően sokáig lehet bírni, de csak egy darabig. A kultúrával is ez a helyzet. A hiányérzetek előbb vagy utóbb összesûrûsödnek.
-
A történelem kritikus pontjához értünk. Nem lehet gyors autónk, hitelkártya méretû számítógépünk és modern kényelmünk, mindemellett pedig tiszta levegőnk, temérdek esőerdőnk, tiszta ivóvizünk és változatlan éghajlatunk. A mostani generáció birtokolhatja az egyiket vagy a másikat, de nem mindegyiket. Az emberiségnek döntenie kell. Mindkettőnek megvan az ára. Kütyük vagy a természet? Ha rosszul döntesz, a következő generációnak már talán mindegyikről le kell mondania.
Mark Boyle