Ugrás a tartalomra
Szeretem a magányos utazásokat (...), mert ilyenkor emlékeim is velem utaznak, néha bent a kocsiban, de néha kint a mezők fölött, árnyékos erdőkben vagy a pocsolyák csillogásában, ahol egy-egy gólya tart őrséget olyan katonás tartásban, hogy csak az őrbódé hiányzik mellőle és a szuronyos puska a válláról.
Kapcsolódó idézetek
-
Imádom a természet csendjét. Ez nem némaság, hanem maga az eleven nyugalom, aminek megvan a sajátos zenéje. És ez csodálatos. Élvezem a természet közelségét. Persze az is öröm, amikor kifogok egy halat, elejtek egy vadat. De nem a zsákmányszerzés motivál, hanem a természetben való jelenlét. Az az élmény, hogy ennek a világnak én is része vagyok. Tudok örülni egy tenyérnyi jászkeszegnek is, amit nyilván vissza kell dobni. És lehet hogy egész nap nem sütöm el a puskám, de ha már öt szarvasbikát látok együtt, nekem az is elég trófea.
-
Szeretek az erdőben, az ösvényeken, a tengerparton sétálgatni. Szeretek a természet része lenni. Szeretek egyedül járkálni. Ez terápia. Az embernek szüksége van az egyedüllétre a feltöltődéshez.
Grace Kelly
-
Jó, ha gondolkodás nélkül bele tudunk nyugodni abba, hogy minden, ami szép, érettünk van s velünk talán véget is ér. Sem a hajnalnak, sem az alkonyatnak nem ártunk vele, ha színét s hangulatát magunkénak tudjuk. Utasok vagyunk, de ez csak akkor jusson az eszünkbe, ha nehéz percek s fekete órák szakadnak reánk. Ha szelíd tájaink színeit viharok borzolják, ködök takarják, szelek temetik. Ha csúnya és nehéz helyekre jutunk, hol a tulajdonérzés ezer terhével átvergődni nem is lehetséges. Ilyenkor jó a halálra gondolni, úgy messziről, mint egy kicsit furcsa, kicsit szomorú, de kényelmes és megnyugtató útitervre. S nézni a világot, ahogy az állatok nézik. Az őzek, a szarvasok, meg a medvék. Mint valami szép idegen holmit, amelyik mellett elmegy az ember, s miközben átvált egyik sûrûből a másikba, elgyönyörködik abban, ami gyönyörködni való.
Wass Albert
-
Gondolataim újra másfelé mentek, kergették egymást, hol a múltba, hol a kilátástalan jövő felé. Szerettem a csöndet, a magányt, mentem az elgurított spulni után, bogozva az összekuszált szálakat, aminek vége valahová a mi világunkon kívül esett.
Lakatos Menyhért
-
A magányos lény ösztönösen vándor, hát az leszek. A helyváltozással mindig együtt jár a jobbulás reménye.
Mary Shelley
-
A közönséges madarakat szeretem nézni az ablakom alatt. Teljesen elképesztő számomra, hogy valami, ami tud repülni, aminek megvan a szabadsága, hogy bárhová menjen, azt választotta, hogy udvaromban ugráljon. A pintyeket, szajkókat, seregélyeket nézve néha lecsillapodik bennem a krónikus nyugtalanság, amivel küzdök. A madarak emlékeztetnek rá, hogy kívánatos helyen élek.
-
A vándorló madár elindul valahonnan, és elindul valahová. Az ősi ösztönök pókhálója abban a pillanatban összeköti az életnek, a földnek, a szívnek és gyomornak ezt a két helyét, s erről letérni éppen úgy nem lehet, mint a vonatnak a sínekről. Elpusztulhat az egész csapat, elpusztulhat minden gólya az utolsóig, de az utolsó, a legutolsó ugyanezt az utat keresi meg, mint ahogy egyik szobából a másikba átmenni csak az ajtón lehet.
Fekete István
-
Némelykor bizonytalanság tölti be lelkünket, és éjjeli sétákra, bolyongásra csábít a csillagok fényében. A fiatalság folyton valami csodára vár. Ezért bolyong éjszaka szívesen, cél nélkül.
Victor Hugo
-
Vándor vagyok. Zord eszmék vándora.
Gond és harag pusztáit járja lábam.
Lelkemben elvész édes sóhajod,
Mint a madár-hang erdők viharában!
Ábrányi Emil (ifj.)
-
Ha a történelem nem kényszerített volna arra, hogy átszeljem Európát, megtudtam volna-e valaha, hogy mennyire szeretem a tengert, a tág eget és a zöld mezőket? Ott rejtőzött ez bennem, akár a tölgyfa a makkban, vagy a harangvirágok a föld alatt.